Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Fülöp Attila: 1500 milliárd forint jut szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti célokra idén

Ezerötszáz milliárd forint jut a költségvetésből szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti célokra idén – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulás ünnepségén, a szolnoki kistérség napja alkalmából.

A Vízpart körúti idősek otthonában tartott eseményen Fülöp Attila hozzátette: erre a területre tizennégy évvel ezelőtt, amikor elkezdték a kormányzást, 325 milliárd forintot költöttek, ma ennek az összegnek több mint négy és félszeresét. Ez az a terület, amely „megérdemel még mindig többet”, minden erkölcsi alapja megvan rá – mondta.

Szólt arról, hogy a gondoskodás az emberrel született természetes képesség, ösztön, tulajdonság. Szerinte „azért élünk, hogy egyébként gondoskodni is tudjunk másokról”. A tízmillió ember között van százezer ember ma Magyarországon, aki a szociális, a gyermekvédelmi, illetve a gyermekjóléti területen ezt a gondoskodást nemcsak önkéntes alapon, hanem hivatásszerűen végzi – mondta.

Az államtitkár közölte:

tíz-húsz éve az olimpiai játékokról mindenki tudott, de arról csak nagyon kevesen, hogy utána a fogyatékossággal élő emberek küzdenek meg egymással.

Ma már nemcsak azzal vannak sokan tisztában, hogy az olimpia után jön a paralimpia, hanem talán már egy-két sportoló nevét is tudják – fűzte hozzá. Ezek az „apróságok” a mindennapi gondoskodásról való beszédet is elő tudják segíteni – jegyezte meg.

Fülöp Attila kitért arra, hogy a szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti területen a szakmai díj az nem csak szakmai díj, hiszen ebben a hivatásban a szakmai tudás „a szív és a lélek nélkül nem jelent semmit”.

Megköszönte Szalay Ferencnek, Szolnok polgármesterének, hogy az elmúlt több mint két évtizedben olyan Szolnokot vezetett, alakított ki, amely megérdemli a „gondoskodás városa” címet. Rengeteg ezt tanúsító rendezvény van – tette hozzá. Közölte: bízik abban, hogy ez a bölcsesség megvan a a város leendő új vezetőiben is.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása 2004. október 1-jén alakult meg 17 település részvételével, jelenleg 18 település alkotja.

A szociális és gyermekjóléti ellátások biztosítását csaknem hatszáz munkatárs végzi kistérségi szinten, ők több mint tízezer ember részére nyújtanak rendszeres ellátást magas színvonalon.

Ezt a munkát csak szívvel és lélekkel lehet végezni – mondta. Hozzátette: szükség van térségi fejlesztési szemléletre, köszönet jár a kistérségi polgármestereknek és a mellettük dolgozó hivataloknak is.

Elmondta: biztos abban, hogy az együttműködés, amely kialakult, a választások eredménye ellenére sem borul fel, és legalább hasonló, vagy jobb színvonalon folytatódik. Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője méltatta a területen dolgozók áldozatos munkáját.

Kiemelt kép: Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Mészáros János)

Ajánljuk még