Latorcai Csaba úgy fogalmazott: amíg a politikai palettán velük szemben állók a halál, addig a kereszténydemokraták az élet kultúráját képviselik.
A kereszténydemokraták feladata az, hogy megtalálják azokat a pontokat, amelyek mentén valódi, élhető közös jövő biztosítható mindannyiunk számára – tette hozzá.
A politikus, aki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is, úgy vélekedett:
az olimpiát követően különös aktualitást nyer arról beszélni, hogy milyen jövőt akarunk.
„Ugyanis azt, hogy az ellenfeleink milyen jövőt szeretnének, az olimpia megnyitóünnepségén tökéletesen bemutatták. Én nem szeretnék olyan jövőt” – mondta. Kiemelte, az, hogy ténylegesen milyen értékekre szeretnénk a közös jövőt építeni, a fiatalokon múlik.
Kapcsolódó tartalom
Sokszor a magukat progresszívnek nevezők azt állítják, hogy a kereszténydemokrácia avítt, idejétmúlt, dohszagú, ám ezt cáfolja, hogy sok fiatal vallja magáénak – közölte Latorcai Csaba.
Halmay Gábor, az IKSZ ügyvezető alelnöke köszöntőjében azt mondta:
az a céljuk, hogy a szövetség megfelelő, hasznos utánpótlást biztosítson a KDNP és nemcsak a kereszténydemokrácia, hanem az Európai Unió számára is.
Arra buzdította a jelenlévőket, hogy az elkövetkező időszakban, készülve a 2026-os országgyűlési választásokra, találják meg a kapcsolódási pontokat a közösen gondolkodókkal, hogy a kis közösségek egy nagy közösséggé tudjanak fejlődni.
„Legyetek azok az ifjú kereszténydemokrata harcosok, akik nem az árral, nem a mainstreammel együtt úsznak, hanem harcolnak az egész világon ránk zúduló abnormalitás ellen” – fogalmazott a politikus.
Kiemelt kép: Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Vajda János)