Az országos lefedettségű Iskolában az Erdő Programban köznevelési intézmények pályázhattak erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására. A legtöbben Pest vármegyéből, Budapestről, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből jelentkeztek.
A legaktívabb, legtöbb pályázatot benyújtó városok között szerepel Debrecen, Győr és Sopron.
Mint ahogy a program előző ütemében is, most is egy nap alatt betelt a regisztráció – írták.
Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett programban az állami erdészeti társaságok erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak tematikus foglalkozásokat, melyek októbertől indulnak.
Az előadásokon a 6-14 éves diákok széles körű ismereteket szerezhetnek az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek, az erdészek munkájába is. Mindez azért fontos, mert a 2 millió hektár magyar erdő az ország legfontosabb klímavédelmi zöld infrastruktúráját jelenti – áll a közleményben.
Újdonság, hogy az őszi foglalkozásokhoz gyógypedagógiai intézmények is csatlakoztak, így az oda járó gyermekek is részt vehetnek a programokban
– tették hozzá.
Az Iskolában az Erdő Program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával – emlékeztetett az AM.