Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Lánczi Tamás: A Transparency International Magyarország külföldről pénzelt átláthatatlan szervezet, mely nem tagadhatja meg az együttműködést a magyar állami szervekkel

A Szuverenitásvédelmi Hivatal legitimitását a magyar törvények alapozzák meg, melyeket a Transparency International Magyarországnak is el kell fogadniuk, ugyanis nem válogathatnak a magyar törvények között. A Transparency International Magyarország ebből kifolyólag nem tagadhatja meg az együttműködést a Szuverenitásvédelmi Hivatallal és a magyar állam szerveivel − írta összefoglalójában a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

„Mindenki függ valakitől?” A magyar szuverenitás kérdései – volt a címe annak a vitának, ami Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke és Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója között zajlott le a Tranziton, a Kommentár Alapítvány tihanyi rendezvényén.

Ligeti Miklós kifejtette: a nemzetállami szuverenitás ugyan fontos kérdés, azonban szerinte fontosabb, hogy szuverénnek lehet-e nevezni azt a népet, amelyet a saját választott kormánya nem tekint partnernek. Lánczi Tamás minderre úgy reagált, hogy Magyarországot külföldről számos támadás éri és a Transparency a szuverenitás ezen kérdéseivel nem foglalkozik. Ugyanakkor kijelentéseivel egyértelműen a magyar kormány legitimitását vonja kétségbe, holott a választások tisztaságát még a kormány barátainak nem éppen nevezhető NGO-k sem vonták kétségbe. Hozzátette, visszatetsző, hogy

egy olyan szervezet képviselője teszi ezt, amelynek voltaképp nincs legitimációja, mindössze önlegitimációja van, méghozzá az, hogy magát a korrupció elleni harc „hősének” nevezi ki. „Ti politikai tevékenységet folytattok civil álruhában, amit külföldről finanszíroznak”

– jegyezte meg Lánczi Tamás.

Lánczi Tamás továbbá értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az Amerikai Egyesült Államok adófizetőinek miért fontos, hogy Magyarországon küzdjenek a korrupció ellen, vagy hogy beleszóljanak egyes politikai döntésekbe.

Ez ellen az USA is küzd a saját területén, ott ezt nem lehet csinálni, hiszen ennek a szervezetnek [TI Magyarország] külföldi ügynökként kellene regisztrálnia magát”

– fejtette ki a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

„Csalafinta dolog a külföldi finanszírozás” – fogalmazott Ligeti Miklós.

Lánczi Tamás szerint Ligeti Miklósnak hivatalosan is közéleti pályára kellene lépnie, hiszen az „nem fair”, ha külföldről finanszírozott szervezet képviselőjeként megpróbál beleszólni a politikába, nyomást gyakorolni, dezinformációkat terjeszteni.

Ligeti Miklós azt a szokatlan kérdést szegezte vitapartneréhez, hogy mi lenne akkor, ha az általa vezetett hivatal az Egyesült Államokból származó forrásokból működne? Lánczi Tamás szerint ez egy oximoron, és ő személyesen soha nem fogadna el pénzt sem az USA-tól, sem más államtól. Megjegyezte,

a Transparency az elmúlt 10 évben az egyik olyan NGO volt, mely legalább 1,5 milliárd forintot kapott külföldről, ez pedig közügy.

Moderátori kérdésre a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke kifejtette, komoly változások zajlanak a világban, olyan tektonikai mozgások, amik megrendítik a szuverenitást, ezért egyre-másra születnek olyan törvények, amelyek igyekeznek ezt a folyamatot visszaszorítani. A hidegháború korszakában sokkal egyszerűbb volt a képlet, ezek a próbálkozások kitapinthatóbbak voltak, ez azonban a rendszerváltozás után megváltozott:

egy szürke zóna jött létre, magukat nem politikai szervezetként definiáló NGO-k, multinacionális cégek, valamint bizonyos sajtóterméknek álcázott szervezetek kezdtek el a nemezti szuverenitás ellen dolgozni, ráadásul ma már egyes informatikai platformok is támadást intéznek az ellen.

Nem véletlen szerinte, hogy Franciaországban olyan törvényt fogadtak el a közelmúltban, ami jóval erőteljesebb a magyarnál, és az Európai Unióban is zajlik egy gondolkodás a szuverenitás kérdéséről. A probléma azzal van – folytatta –, hogy

az EU kicsavarja a szuverenitásvédelem kérdését a nemzetállamok kezéből, arra hivatkozva, hogy majd az Unió megvédi azt a tagállamok helyett.

Ennek egyfajta analógiája volt a határvédelem is, amikor le akarták beszélni a tagállamokat, hogy megvédjék saját határaikat, de az EU képtelen volt arra, hogy biztosítsa azt.

„Pontosan ezt a trükköt akarják bevetni most is, ezzel vitánk van”

– fogalmazott a Hivatal elnöke.

Mindenhol mindig voltak rossz törvények – válaszolt Ligeti Miklós. Majd rátért arra, hogy szervezete „kiperelte” az állami szervtől azt, hogy úgy hagyták jóvá a kínai vakcina engedélyezését, hogy a kormány tisztában volt azzal, hogy a 60 év felettiek esetében alacsony hatékonyságú az oltás.

Lánczi Tamás szerint a kínai vakcinával kapcsolatban azóta sokkal tisztábban látunk. Érdekes ugyanakkor, hogy az uniós vakcinabeszerzés ügyében sem a TI magyarországi szervezete, sem más fiókja nem vizsgálódott. Ligeti közbevetette, hogy indultak vizsgálatok a berlini központ részéről, ezt azonban tényszerűen a TI jogi igazgatója nem tudta alátámasztani.

Lánczi Tamás kiemelte: véleménye szerint a TI káros tevékenységet folytat Magyarországgal szemben, rossz hírét kelti, mellyel komoly károkat okoz, és tulajdonképp ez indokolta a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megindított vizsgálatot is, mert a Hivatal tisztán szeretné látni, hogy az NGO-nak milyen szerepe van a hazánk ellen indult uniós eljárásokban.

Ligeti állítása szerint az általuk évente kiadott korrupcióérzékelési index befolyásolja az Európai Bizottság döntéseit.

Magyarország pedig azért nem jutott hozzá az uniós forrásokhoz, mert súlyos korrupciós problémákkal küzd.

Lánczi Tamás erre azt válaszolta, az „érzékelés” azt jelenti, hogy a TI megkérdez más Soros-szervezetet, és a válaszaikra alapozva mondja meg, mekkora a korrupció, ez pedig innentől kezdve szubjektív, nem pedig tényszerű.

„Ne keverjük össze az érzékelést a valódi korrupcióval” – fűzte hozzá.

A TI senkit nem kérdez meg az index elkészítése kapcsán – vetette közbe Ligeti. Az szerinte csupán egy fantazmagória, hogy a TI listáján azért szerepel előkelő helyen Hollandia, mert pénzt kapott a magyarországi holland nagykövetségtől. Ligeti Miklós megtagadta, hogy a holland nagykövetség és a TI Magyarország között kötött szerződésekbe bárki más betekinthessen. Lánczi Tamás ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ebből is látszik, hogy a szervezet nem átlátható.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy míg vitapartnere korábban még csak korrupcióérzékelésről beszélt, később már a korrupció elleni fellépés mértékét nevezte meg objektív mérceként. Elmondta, mindebből világosan látszik, hogy a lista csak egy eszköz arra, hogy a mindenkori magyar kormányt gyengítsék.

A TI Magyarország jogi igazgatója ezután elvitatta a Szuverenitásvédelmi Hivatal legitimitását, amire Lánczi Tamás úgy válaszolt, furcsa, hogy amikor vizsgálati kéréseket nyújtott be hozzájuk a szervezet, akkor ellenben legitimnek tartották a Hivatalt.

Lánczi Tamás kifejtette: a Szuverenitásvédelmi Hivatal legitimitását a magyar törvények alapozzák melyek, melyeket a Transparency International Magyarországnak is el kell fogadniuk, ugyanis nem válogathatnak a magyar törvények között. A Transparency International Magyarországnak ebből kifolyólag nem tagadhatja meg az együttműködést a Szuverenitásvédelmi Hivatallal és a magyar állam szerveivel.

A teljes beszélgetésről készült felvételt itt nézheti vissza:

Kiemelt kép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke beszél a Mindenki függ valakitõl? – A magyar szuverenitás kérdései címû vitán a tihanyi Tranzit fesztiválon 2024. augusztus 24-én. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Ajánljuk még