A Gellért-hegyi szobor történetét a budapestiek szinte mind ismerik. A közkeletű történet szerint Kisfaludy Stróbl Zsigmond eredeti szobra nem pálmaágat, hanem háromágú repülőgéppropellert tartott volna a kezében, s Horthy István emlékére készült volna. A kormányzó idősebbik fia – ekkor már kormányzóhelyettes –vadászrepülőként teljesített szolgálatot a keleti fronton, s 1942. augusztus 20-án néhány perccel a felszállás után Héja II típusú repülőgépe átbukott és lezuhant. A németeknek kapóra jött a nemzetiszocializmussal szemben álló kormányzóhelyettes halála – azonban nem valószínű, hogy bármi közük lett volna hozzá. Horthy nem ismerte jól a géptípust, amely egy instabil, nehezen kezelhető konstrukció volt.

Horthy István tiszteletére valóban készített Kisfaludy Stróbl egy emlékművet, de az nem a Szabadság-szobor lett volna,

hanem „ideiglenes címe Ad Astra volt, és egy férfialakot ábrázolt, ki a földről szinte elszállni készül, és furcsán megtekeredett testtel az ég felé, nyújtja egyik kezét” – írja Révay András a Gellért-hegyi emlékművekről szóló cikkében.[1] E szobor előtt az első világháborús műszaki csapatok emlékművét tervezték a hegy ormára, s még előtte, közvetlenül a trianoni békediktátum után egy „Magyar Kálváriát” kívántak ide állítani.

Mint tudjuk, 1899-ben vonult ki az utolsó őrség a Citadellából, amely 1854 óta a rebellis várost fenyegető, Habsburg katonai pedantéria emlékeztetője volt: sunyi, de jól látható és funkciójában monumentális építmény. A magyarok elnyomását szolgáló és jelképező erődítményt az 1813-ban itt létesített csillagvizsgáló („Csillagda”) helyére építették. Szinte jelképes, hogy az egyik generáció idején, a reformkor hajnalán tudományos létesítmény emelkedik a város legkiemelkedőbb pontján; s a másik generáció idején pedig a katonai zsarnokság emlékműve.

A Citadella azonban nem az első olyan épület volt, amelyet idegen hódítók azért építettek, hogy a magyarokat a szimbolikus és a valós térből kiszorítsák. Az egészet ugyanis a törökök kezdték.

Magyarország első katonai felmérésekor (1782-1785) készült térkép. A „Raczenstadt” (Rácváros, mai Tabán) és a „Bloksb”. (Blocksberg, Gellért-hegy) feliratok végei között látható a kereszt.

A Gellért-hegyen még az Árpád-korban épült kápolna a vértanú szent püspök tiszteletére. A Wikipedián fellelhető információ szerint a kápolna a hegy tetején állott – ennek a forrása valószínűleg a Tolnai Új Világlexikona.[2] Klaniczay Gábor igen alapos tanulmánya szerint „a hegy lábánál épült a kápolna, a sziklás hegyoldal alján”. [3] Máshol a hegy nyugati oldalát is olvashatjuk: „A később aztán kereszténységre tért nép a vértanú halált szenvedett püspök nevéről keresztelte el a hatalmas dolomit szikla-hegyet, emlékére pedig a hegynyugati oldalán kápolnát emeltek, melyet a törökök pusztítottak el közvetlenül a mohácsi vész után.”[4]

A mohácsi csatavesztés után ugyanis Szulejmán és a török ármádia bevonult Budára is, s így kerülhetett sor a város környékének feldúlása során a Gellért-hegyi kápolna elpusztítására.

Ekkor a törökök nem maradtak, 1541 után viszont erődítményt is építettek a Gellért-hegyre. A bő évszázaddal később erre járó nagy török utazó, Evlija Cselebi leírása szerint a kiserődben mintegy száz fegyveres és tíz ágyú szolgált. A régi magyar neve – Kelen-hegy – helyett a török más nevet adtak a hegynek. A török uralom végnapjaiban egyes forrásértelmezések szerint Varjúdomb (Kargha bajri) volt a hegy neve.[5] Ez azonban tévedés, mivel a Varjúdomb a Nap-hegy neve volt.[6] Valójában a hegy a Gürz-Eliász hegye elnevezést kapta. Volt, aki az Éliás = Illés névből, a nagy próféta iránti tiszteletből vezette le a névadás, itt azonban másról volt szó.

Klaniczay említett tanulmányában így írja Nagy Szulejmán szultán tudatos emlékezetpolitikai törekvését: „a törökök arról tettek bizonyságot, hogy ellenfeleik szent helyeinek kezelésére ismernek rafináltabb technikákat is, mint azok durva megsemmisítését. Míg a nőies szent szigettel (t.i. a mai Margit-sziget) nem tudtak semmit sem kezdeni, a férfias szent hegyet egy saját kultusz középpontjává tették.

Miután Szolimán már 1529-ben, Buda első ostromakor a Gellért-hegy tetején ütötte fel sátrát,

s ugyanezt a stratégiai pontot használta fel az osztrák Roggendorf Buda várának lövetésére 1540-ben, Szolimán rendeletére 1541-ben, Buda török elfoglalásakor a hegy tetejére katonai és egyben kultikus célú (»palánk«-nak nevezett) faerődítményt emelnek egy XV. századi bosnyák-török mártír, Gürz-Eliász tiszteletére.

Gürz-Eliász személyéről ellentmondásos adatok maradtak fenn. A török csapatok egyik boszniai vezéreként 1479–80-ban vagy az 1490-es évek elején vesztette életét a szerbekkel és a magyarokkal folytatott harcban; szórványos emlékek szólnak arról, hogy a hős boszniai sírja zarándokhely lett a XVI. század elején. Ereklyéi valószínűleg az új katonai jellegű kultusz létesítésekor kerültek át Budára. Az utólagos racionalizálás – akárcsak hajdan Gellértnél – itt is szorosabb kapcsolatot próbált létesíteni a hegy és a török mártír között. Ibrahim Pecsevi, a Pécsett élő XVII. századi török krónikás leírása szerint

Gürz-Eliász már Nándorfehérvár [1456-os] ostroma idején kitüntette magát, majd később a délvidéki küzdelmekben életét vesztette, levágott fejét trófeaként Budára küldték, ahol a magyar király, csodálva hősiességét, kellő tisztelettel a hegy tetejére temettette.

Pecsevi a török hős kultuszának, hírét megőrző daloknak, hőskölteményeknek az ismertetése után ismerteti a »hitetlenek« Gellért-legendáját is, egyúttal aláhúzva a hegy teteji török hőskultusz felsőbbrendűségét a keresztény mártír korábbi, a hegy lábánál kialakult kultuszával szemben. Meglátogatta Gürz-Eliász palánkját s az ott épült mecsetet Evlia Cselebi, a XVII. század népszerű török utazója is, aki szerint ez korának egyik nagy hírű zarándokhelye. Ugyanő említi, hogy a török hős fegyverei díszként ki vannak szegezve Buda várának Bécsi kapujára. Később a szinkretizmus egy másik érdekes esetét láthatjuk itt: ugyanezeket a fegyvereket 1573-ban a magyarok a legendás XIV. századi magyar hős, Toldi Miklós fegyvereinek tartották.”[7]

A nagy szultán tehát két legyet ütött egy csapásra. Volt egy kultikus célja, Buda jelképes birtokbavétele, eltörökösítése: ide tartozik például Gül Baba kultusza is. És volt egy stratégiai víziója is, amelyben Buda, mint a magyarországi török uralom központját más végvárakból álló külső védőövek-, és egy belső figyelő-övezet védte a rajtaütések és általában az ostromok ellen. A figyelő övezet egyik főbb támpontja volta a Gellérthegy tetején levő „Gürz Eliász” „hiszár”, vagyis kiserőd, jól ellátva és felszerelve.[8] A „hiszár” németül Blockhaus, s innen a Gellért-hegy német neve: Blocksberg. Buda várának visszavételekor, 1686-ban a keresztény seregek közül a Miksa Emmánuel parancsnoksága alatt álló erők az ostrom legelején elfoglalták a Gürz Eliász hiszárt, amelyet védőőrsége harc nélkül adott fel.[9]

A törökellenes felszabadító háborúk és a Rákóczi-szabadságharc után,

1715-ben egy bizonyos Sailer nevű férfi a jezsuita szerzetesrend kérésére állított egy nagy fakeresztet Szűz Mária és János apostol kőszobrával.

Az évszázad végén a leromlott állapotú kegyhelyet a jelen írás elején említett egyetemi Csillagda építésekor bontották el, de 1819 és 1820 között Füll Mihály 1795-ös kezdeményezése után új kálvária épült a Gellért-hegyen, bár némileg lejjebb, a hegy délnyugati részén. Az új kálváriában a stációkápolnák közül többet a XX. század elején a környék fejlesztése miatt elbontottak, azonban a kálváriakápolnát a hozzá kapcsolódó négy stációval egy 1921-es Gellért-ünnepségekre felújították. „A megmaradt utolsó stációk az 1945-ös ostromban tovább rongálódtak, majd 1950 tavaszán a kálváriát és az utolsó stációt is elbontották. Az egykori Füll-féle Kálvária-kápolna helyén nem meglepő módon ma a Gellérthegyi park emléköve áll, amelyet 1965-ben adtak át Budapest »felszabadulásának« 20. évfordulójára.”[10]

Eredeti, keresztény államalapításunkhoz kapcsolódó szentünk kultuszhelye helyett tehát először a török hódítók, később a Habsburg-német elnyomó rendszer, legvégül pedig a szovjet megszállók építették ki a saját, a korhoz és az adott nagyhatalomhoz illő létesítményeiket a Gellért-hegy tetején.

Itt az idő tehát, hogy az eredeti jelkép – a kereszt – jegyében visszavegyük.

Felhasznált források:

[1] Révay Gábor: Emlékmű a város fölött, in:  Heti Magyarország, 1991/13. szám (március 29.), 8.o.

[2] Tolnai Új Világlexikona 5. Fel-Gőz (Budapest, 1926), 228.o.

[3] Klaniczay Gábor: A Gellért-hegy és a Margit-sziget: A szentség természeti – térbeli hordozói a középkori Budán, in: Világosság, 1989/3.sz., 211.o.

[4] Paur Géza: A Gellért-hegyi czitadella lebontása, in: Vasárnapi Ujság 1899. május 7.

[5] Repiczky János: Rásid története Budának 1684-diki ostromáról (in: Greguss Ágost – Hunfalvy János (szerk.): Család könyve – hasznos ismeretek és mulattató olvasmányok, 1855), 170.o., 7.lj.

[6] Fekete Lajos dr.: Budavár 1684-i ostroma, in: Hadtörténelmi Közlemények 1938. évfolyam (39. kötet.) 103.o., 23.lj.

[7] Klaniczay, i.m., 215-216.o.

[8] Generál Tibor: Buda katonai helyzete a hanyatló oszmán birodalomban és védelmének körülményei az 1686-os ostrom során. in: Hadtörténelmi Közlemények, 33.évf./1.sz., (1986),  420.o.

[9] Balla Antal: Buda ostroma és elfoglalása 1686-ban, in: Városi Szemle 22. évfolyam (1936.), 692.o.

[10] Földváry Gergely: A Gellért-hegyen állt egykor Buda és Pest legrégebbi keresztútja 2023. április 7., in: PestBuda.hu, az interneten: https://pestbuda.hu/cikk/20230407_a_gellert_hegyen_allt_egykor_buda_es_pest_legregebbi_keresztutja

Kiemelt kép: A Szabadság-szobor rekonstrukciója utáni látványterv (forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program)