Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Fergeteges légi parádé és Európa legnagyobb tűzijátéka – így emlékezett Magyarország Szent István királyról

| Szerző: hirado.hu
Augusztus 20-án tartották államalapító Szent István királyunk ünnepét, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapját, amely egyben az új kenyér ünnepe. A több mint ezer éves keresztény magyar állam ünnepén országszerte több száz programmal várták az érdeklődőket, Budapesten pedig – egy zivatarzóna érkezése miatt a tervezetthez képest egyórás késéssel – megtartották Európa egyik legnagyobb tűzijátékát. A közmédia csatornái is kivették részüket a megemlékezésből.

2024. Augusztus 20-án tartották államalapító Szent István király ünnepét, amely nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja, egyben az új kenyér ünnepe. A megemlékezés már szombaton elkezdődött, az augusztus 17. és 20. között megrendezésre került Szent István-napok keretében számtalan kulturális, gasztronómiai és kreatív programmal várták a rendezők az érdeklőket.

A közmédia televíziócsatornái a központi állami ünnepségek, a tűzijáték, valamint a Debreceni Virágkarnevál élő közvetítései mellett, történelmi tematikájú műsorokkal tisztelegtek Szent István király emléke és a keresztény magyar állam alapítása előtt.

Felvonták a nemzeti lobogót, Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint „a haza védelméből a mi nemzedékünknek is kijut a maga része”.

A képre kattintva megnyílik a galéria.

Az augusztus 20-ai állami ünnepségsorozat kedden reggel vette kezdetét, amikor Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel, majd a honvédtiszt-jelöltek letették ünnepélyes esküjüket.

Az eseményen beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki arról beszélt: a magyarok békét akarnak, ezért a haza védelméből a mi nemzedékünknek is kijut a maga része. Kifejtette, „ősi katonanemzet vagyunk a magunk magyar módján”, majd hozzátette: az ország védelmi képességét napról napra erősítik.

„Miközben szorosan együttműködünk NATO-szövetségeseinkkel, és teljesítjük a közös védelemből ránk háruló feladatokat, fel kell készülni a háborús idők fenyegetéseinek elhárítására is”

– fogalmazott a honvédelmi miniszter.

A tisztavatás után légi parádét tartott a Parlamentnél a Magyar Honvédség. A látogatók katonai repülőgép és helikopter kötelékek áthúzását és egyéni bemutatókat tekinthettek meg a Lánchíd és a Margit híd között.

A képre kattintva megnyílik a galéria.

Krausz Ferenc kapta az idén a Magyar Szent István Rendet

Augusztus 20-án a Sándor-palotában adták át a Magyar Szent István Rendet, amelyet idén Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János korábbi államfő és házastársa, Pintér Sándor belügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

A köztársasági elnök a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.

„Sikere világsiker, és minket, magyarokat is magasba emel”

– mutatott rá Sulyok Tamás.

A képre kattintva megnyílik a galéria.

A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is párját ritkító csapatot felépítenie.

Szenzációs virágkarnevál Debrecenben, Aranyvonat és ingyenes Szent Korona-látogatás az Országházban

Az államalapítás napján országszerte számos program várta az érdeklődőket a központi ünnepségek mellett. A látogatók 18 óráig díjmentesen tekinthették meg a Szent Koronát az Országházban, és ugyaneddig tartott nyitva a Szent Jobb Aranyvonat, illetve a Városok Sétánya kiállítás az Alkotmány utcában.

Emellett nagy népszerűségnek örvendett a fővárosi ünnepségek között a Mesterségek Ünnepe – amelyen kézműves foglalkozásokkal, mesterségbemutatókkal, bábszínházzal, gyerektánc-tanítással, koncertekkel, mesemondással, valamint népi játszótérrel várják a látogatókat –, a Magyar Ízek Utcája, illetve a Vörösmarty téren megrendezésre került Csárdafesztivál, amelyen Szent István-nap alkalmából a klasszikus magyar fogások mellett székely étkek és vadételek, hagyományos kolbászok, sertéshúsból készült különlegességek, valamint tizenkétféle lecsó kóstolhattak végig az érdeklődők.

A képre kattintva megnyílik a galéria.

Debrecenben pedig idén 58. alkalommal került megrendezésre a virágkarnevál, amelyen az élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsikat mellett mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig a Nagytemplom előtti téren. Ott volt a menetben többek között a Tamba Taya (Spanyolország), a Balett Ópera (Spanyolország), a Compagnie Planete Vapeur (Franciaország), a Bandierai Degli Uffizi di Firenze (Olaszország), a Bafofim Ballet Folklorico Fiesta Mexicana (Mexikó), a Stelzen Art (Németország), az Ensamble Iberioni (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező brazil Batala International. 

Ünnepi szentmisét mutatott Erdő Péter a Szent Jobb-körmenet előtt

A képre kattintva megnyílik a galéria.

A Szent István-naphoz kötődő ünnepségeknek elmaradhatatlan részét képezi a budapesti Szent István-bazilikában tartott ünnepi szentmise, illetve az ezt követően tartott Szent Jobb-körmenet, amelyet a rossz időjárás miatt az idén a bazilika épületében tartottak meg. Az eseményen felszólalt Aurel Perca bukaresti római katolikus érsek, aki arról beszélt:

Európa veszélyben van, mert el akarják törölni kereszténységének nyomait.

A bukaresti érsek homíliája végén magyarul kérte Isten áldását a magyar népre.

Látványos drónshow-val és Európa legnagyobb tűzijátékával zárult a Szent István-nap

Az augusztus 17. és 20. között megrendezésre került Szent István-napoknak és egyúttal a keddi állami ünnepségsorozatnak minden kétséget kizáróan, joggal tekinthető koronaékkövének a rossz időjárás miatt végül 22 órakor megrendezésre került Tűz és fények játéka. A Szent István-napi ünnepségek fő látványossága a hagyományos ünnepi tűzijáték, amelyet idén ezerháromszáz drón összehangolt repülése tett még látványosabbá.

A képre kattintva megnyílik a galéria.

Idén 51 mentőegység vigyázott az augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték nézőire. Győrfi Pál arról írt, a mentőszolgálat idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre a tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.

A látványos tűzijátékot követően Kovács Zoltán kormánybiztos, egyben az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője arról írt Facebook-oldalán: érdemes volt felelősségteljes döntést hozni a tűzijátékról.

„Köszönjük mindenkinek a türelmet és kitartást! Köszönjük, hogy az időjárás viszontagságai ellenére is ilyen sokan tekintették meg a tűzijátékot!”

– írta bejegyzésében Kovács Zoltán.

Kiemelt kép: Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén 2024. augusztus 20-án. Balról az Országház. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="10765481" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A díszünnepségen felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt, amit a tisztavatás követett.
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/08/D_NOE20240820003-1-2-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="10765769" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/08/D_PRG20240820019-1-1-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="10765979" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/08/D_NOE20240820064-1-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="10766396" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/08/DEBRE20240820022-1-1-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="10767794" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisét tartott a budapesti Szent István-bazilikában.
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/08/DBZOL20240820009-1-1-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="10767863" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/08/D_MTZ20240820064-1-1-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Ajánljuk még