Kovács Zoltán elmondta, kedd reggel hét órától fizikailag is ülésezni fog az operatív törzs és minden olyan szervezet, amely részt vesz az ünnepségsorozat lebonyolításában. Szavai szerint az ülésen tanulmányozni fogják az aznapi időjárási előrejelzéseket, és amennyiben kedvezőtlenül alakulna az időjárás, akkor
a kora délutáni órákig meg fogják hozni a szükséges döntéseket az esti tűzijáték biztonságos megtartásáról, majd erről tájékoztatni fogják a közvéleményt.
Ahogy az elmúlt években is, most is az idelátogató magyar és külföldi turisták biztonsága a legfontosabb – hangsúlyozta az államtitkár.
Kovács Zoltán a tűzijáték megtarthatóságáról szólva az MTI kérdésére úgy fogalmazott, jelenlegi állás szerint „inkább azt látjuk, hogy inkább igen, mint nem”. De – mint azt az elmúlt két nap zivatarai is megmutatták – nagyfokú bizonytalanság van az időjárási előrejelzésekben – tette hozzá.
„A legfontosabb a biztonságos körülmények megteremtése, magyarán, ha a legkisebb esélye is van annak, hogy valami megzavarná az esti, több mint félórás tűzijátékot, akkor meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket” – jelentette ki az államtitkár.
A rendezvények nagyban zajlanak, az operatív törzs az ünnep három napja alatt folyamatosan ülésezik, és figyeli a rendezvények különböző biztonsági és egyéb szempontjait – tette hozzá Kovács Zoltán.
A kiemelt kép illusztráció.