A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte az MTI-vel, hogy az „újabb eljárási cselekményekben” csaknem 50 hivatalos személy vesz részt, az akcióban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik. Az ügyről részletesebb tájékoztatást az „elsődleges nyomozati cselekmények” elvégzését követően, várhatóan csütörtökön adnak – írták
Még június közepén azt közölte az ügyészség, hogy már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek.
Kapcsolódó tartalom
A gyanú szerint egy férfi – két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az egyik alpolgármesternek azért, hogy az hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve a hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében. Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kommunikációs osztálya azt közölte szerdán délelőtt, hogy négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködnek, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadják. Hozzátették, hogy
a kora reggeli órákban Kiss László polgármesternél is házkutatás volt, de ezzel kapcsolatban további információ nem áll rendelkezésükre.
Azt írták, hogy a mostani „nyomozati cselekmények” a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek. „Ismét megerősítjük, hogy az önkormányzat valamennyi szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást” – fogalmaztak. Úgy folytatták, hogy az ügyészségi nyomozást a kezdetektől a kormánypárthoz kötődő sajtó „jólértesültsége” jellemzi, rendszeresen tettek közzé állítólagos részleteket állítólagos vallomásokból, miközben például az önkormányzat semmilyen tájékoztatást nem kapott a nyomozó hatóságtól. „A szivárogtatások miatt Kiss László korábban feljelentést tett, hogy derüljön ki, az ügyészségtől származnak-e a propagandasajtóban megjelent állítások. Ebben az ügyben, feljelentőként éppen a múlt héten hallgatta meg a polgármestert a rendőrség” – olvasható a közleményben.
Kiemelt kép: A főváros III. kerületének Polgármesteri Hivatala, az 1906-ban épült Városháza Óbuda Fő téren. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)