Fontos

Csütörtökön 10-től Kormányinfó

Életében egyszer fogott halat Frenreisz Károly

| Szerző: hirado.hu
Gyerekkora óta sok időt tölt nyaranta víz közelében, főként a Balatonon Frenreisz Károly. A Csináljuk a fesztivált! zsűritagjaként is ismert Kossuth-díjas rockzenész, zeneszerző nagy kedvence a vitorlázás, ami mellett néha horgászni is szokott. Ehhez kapcsolódó élményét is megosztotta a Nyár 24 nézőivel.

A Duna nyári magazinműsorában látható Emlékkép című kisfilmsorozatban idézte fel kedves nyári emlékeit Frenreisz Károly.

„A Balaton a mindenem szinte nulla kilométeres koromtól kezdve, még egyéves sem voltam, amikor nyáron lejöttünk ide a szüleimmel”

– mondta a rockzenész kitérve arra, hogy a vitorlázás 11-12 éves kora óta nagy kedvence, amit most már unokáival is előszeretettel űz. Az Emlékkép adásában a vízhez kapcsolódva egy horgászáshoz kötődő élményét is megosztotta a nézőkkel. „Életem egyetlen halát Balatonszemesen, zuhogó esőben fogtam. Csak be volt lógatva egy bot a vitorlás oldaláról, csali nélkül.”

„Aztán észrevettem, hogy lement az úszó, én felkaptam a botot és láttam, hogy a horogba beakadt egy dévérkeszeg”

– mondta, hozzátéve amolyan „kocahorgásznak” számít.

Nyár 24 – élőben a Balaton-partról, belföldi úti tippekkel, hétfőtől szombatig 10 és 12 óra között a Dunán. A Nyár 24 korábbi adásai 60 napig újranézhetők a Médiaklikken.

Kiemelt kép: Frenreisz Károly zsűritag a Csináljuk a fesztivált! című műsor első elődöntőjének felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. szeptember 21-én. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még