Fontos

Ma 14:30-tól Kormányinfó Gesztről

Varga-Bajusz Veronika: Az idei pótfelvételi eljárásban a pedagógusképzés lett az aranyérmes

Kifejezetten sikeres volt a pótfelvételi, több mint 17 ezren adták be jelentkezésüket a magyar egyetemekre és főiskolákra – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott, külön örömteli, hogy a felvételizők 65 százaléka nemzetgazdasági, munkaerőpiaci szempontból fontos képzési területet választott. Ide tartoznak többek közt a műszaki, az agrár- és a természettudományos szakok, valamint a pedagógusképzés – tette hozzá.

Hangsúlyozta:

az idei pótfelvételi eljárásban a pedagógusképzés lett az „aranyérmes”,

erre a területre több mint 4700-an adták be a jelentkezésüket, messze meghaladva a rendre legtöbbeket vonzó gazdaságtudományi képzéseket. Az államtitkár tájékoztatása szerint a fiatalok körében népszerű még az orvosi, informatikai és műszaki képzési terület is.

Elmondta továbbá, hogy a pótfelvételizők 44 százaléka állami ösztöndíjas képzést jelölt meg. A jelentkezők kétharmada alapképzésre szeretne bekerülni, 15 százalékuk pedig mesterképzésre felvételizett – tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a pótfelvételi eredményeiről a Kulturális és Innovációs Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Az államtitkár fontos eredménynek nevezte, hogy tovább erősödött az egyházi fenntartású intézményeket választók aránya: ezúttal a felvételizők 23 százaléka jelentkezett egyházi egyetemre vagy főiskolára.

A fiatalok 56 százaléka választott modellváltott intézményt, 13 százalékuk pedig állami egyetemen szeretne továbbtanulni – ismertette.

Varga-Bajusz Veronika kitért arra is, hogy a felvételi eljárás hiánypótlási szakasza augusztus 15-ig tart, ezután tartják meg az egyetemek a szóbeli elbeszélgetéseket, intézményi felvételiket.

A ponthatárokat augusztus 29-én állapítják meg, a pótfelvételin sikeres leendő hallgatók így szeptemberben megkezdhetik tanulmányaikat a választott szakon – mondta az államtitkár, kiemelve: mindenkit vár a megújult magyar felsőoktatás.

Mint ismert július 24-én zárult le a felsőoktatáési eljárás első szakasza, akkor mintegy 90 ezren nyertek felvételt egyetemre, vagy főiskolára.

„Ez már a második év, amikor kiemelkedő a felvettek száma, ami azt jelenti, hogy vonzó a megújult magyar felsőoktatás”

– mondta akkor Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.

A hirado.hu akkor a budapesti Pont Ott Partin kérdezte a felvételizőket.

Ajánljuk még