A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2024. augusztus 6-án 6–16 óráig fokozott ellenőrzést tartott Budapest IX. kerületének belső részén. Az akció célja főleg kábítószerrel összefüggő, valamint a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek elfogása volt – írja a rendőrség hivatalos oldala. A közlemény szerint
harminc fővárosi rendőr tíz óra alatt tíz embert fogott el, illetve állított elő, de lopott biciklit és 400 doboz zárjegy nélküli cigarettát is találtak.
Hozzátették:
egy 49 éves férfi ellen hat körözés volt érvényben.
Három esetben a rá kiszabott közérdekű munkát nem végezte el, ezért büntetését szabadságvesztésre változtatta a bíróság, egy szabálysértés miatt is keresték, két ügyben pedig tartózkodási helyének megállapítását rendelték el a hatóságok. Négy embert lopás, egyet jármű önkényes elvétele, további hármat kábítószer birtoklása miatt fogtak el és állítottak elő – írják.
A rendőrök a Drégely utca és környéke ellenőrzésekor két embert is kiszúrtak, akik kábítószer-fogyasztás jeleit mutatták, őket előállították mintavételre, az eljárás szakértők bevonásával folyik.