Aktuális

Több embert elfogtak a budapesti rendőrök a BKV járművein és a megállók környékén

Több embert elfogtak a budapesti rendőrök a BKV járművein és a megállók környékén

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött stratégiai partnerségi megállapodás keretében júniusban is több ellenőrzést végzett a közösségi közlekedési járműveken. A megállóhelyeket és azok környékét is érintő akcióban több embert elfogtak.

A BRFK csütörtökön a police.hu oldalon azt írta, hogy a rendőrök június 6-án a 72-es és a 83-as trolibuszok vonalán tartottak akciót, amelynek során az egyik megállóban egy garázdaság miatt körözött férfit fogtak el.

A 1-es és 1A villamosok vonalán június 12-én egy szabálysértés miatt keresett embert fogtak el az egyik megállóban – tették hozzá.

A 4-es és 6-os villamosok vonalán június 28-án négy, különböző bűncselekmények miatt körözött embert fogtak el, illetve állítottak elő.

Köztisztasági szabálysértés és közterületen történő szeszesital-fogyasztás miatt egy-egy helyszíni bírságot szabtak ki, egy emberhez pedig orvost kellett hívni.

A közlemény szerint a járatok vonalán a rendőrök a közúti közlekedési jogsértések esetén is intézkedtek: előállítottak egy ittas autóvezetőt, és több bírságot szabtak ki vezetés közben kézben tartott mobiltelefon, elsőbbségadás elmulasztása, záróvonalon megfordulás, irányjelzés elmulasztása, tilosban megállás és biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.

Ajánljuk még