Látványos, izgalmas mérkőzések döntöttek a 2024-es Eb döntőjében résztvevő csapatokról, kedden a spanyol, míg szerdán az angol válogatott ünnepelhetett győzelmet. A nyár első nagy sportos eseménye – főként a magyar vonatkozású mérkőzések – rendszerint sok nézőt ültet a képernyők elé, ez a tendencia a két elődöntő nézettségi adataiban is megmutatkozott.
Az idei Eb legnézettebb mérkőzései közé, a magyar vonatkozásúak mellett, 900 ezer fő fölötti nézettséggel bekerült a két elődöntő is. A magyar televíziós piac idei legnézettebb műsorait tehát továbbra is az M4 Sport adja.
A keddi mérkőzés ideje alatt a tévénézők 28,3 százaléka az M4 Sportot választotta, míg ez az érték a férfiak esetében 38,6 százalék volt. Szinte ugyanez mondható el a szerdai elődöntőről is, amely során a televíziót nézők 28,1 százaléka, férfiak esetében 38,2 százaléka szurkolt az M4 Sport képernyője előtt. A keddi Spanyolország – Franciaország mérkőzés nézettsége 946 ezer fő volt, míg a szerdai Hollandia – Anglia összecsapásé 918 ezer. Mindkét esetben a férfi nézők voltak többségben, előbbinél 608 ezer, utóbbinál 583 ezer volt a számuk.
Ezzel az eredménnyel mindkét elődöntő alatt az M4 Sport lett a legnézettebb csatorna: mindkét meccsbe 1,6 milliónál is többen néztek bele legalább egy percre (kedd 1,618 fő, míg szerda 1,608 fő). A keddi mérkőzésnél az első félidő nézettsége 910 ezer, a másodiké 997 ezer fő, a szerdai találkozó első felvonásának nézettsége 912 ezer, a másodiké 948 ezer fő volt.
A találkozók legnézettebb percei mindkét esetben az első félidők végén volt: kedden 21:41-kor 1 millió 118 ezer fő, míg szerdán 21:42-kor 1 millió 83 ezer fő. Ezekben az adatokban továbbra is csak a háztartások szerepelnek, az nem, hogy hányan követték szurkolói zónákban, óriáskivetítők előtt, vagy vendéglátóipari egységekben a csapatok szereplését.
Már csak a fináléja van hátra a 2024-es Eb-nek, július 14-én Spanyolország – Anglia összecsapást rendeznek a trófeáért Berlinben.
Az M4 Sport 19:30-től várja a szurkolókat felvezető műsorral, a döntő kezdő sípszója 21 órakor hangzik el. Az M4 Sporton, a Nemzeti Sportrádióban, és online felületeiken, valamint a Nemzeti Sport oldalán is követhetik élőben a döntőt.
Forrás: Nielsen közönségmérés
Fotók: MTVA