Percről percre

Szombat reggel Vácon, Budapesten este tetőzik a Duna | A Szigetközt már elhagyta az ár – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Kormányszóvivő: Két évvel kitolódik a babaváró hitel türelmi ideje

A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt – jelentette be a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.

Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság.

A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is – tette hozzá.

Jelezte: a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.

A kiemelt kép illusztráció: (MTI/Vajda János)

Ajánljuk még