Ovádi Péter elmondta, a május elején meghirdetett pályázatra 283 pályázat érkezet, ebből 277-et részesítenek támogatásban. Minden formailag helyes pályázat támogatást nyert el – jegyezte meg.
A kormánybiztos nagy eredményként értékelte azt, hogy a nyertes pályázatok közül 237 társállatokkal foglalkozik. Emellett a nyertes pályázatok száma majdnem százzal nőtt a korábbihoz képest – mondta.
Ovádi Péter közölte, 40 nyertes pályázat mentőkutyákkal, valamint vadon élő, illetve haszonállatokkal foglalkozik.
A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege háromszázezer forinttól tízmillió forintig terjedhetett.
A kormánybiztos elmondta, szervezetenként átlagosan körülbelül 1,8 millió forintot tudnak biztosítani. A legkisebb vissza nem térítendő támogatási összegben, 300 ezer forintban két pályázó részesül.
A nyertesek listája a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján elérhető.
Ovádi Péter kiemelte, az állatvédelem legfontosabb szereplői a civil szervezetek. Ezeknek az állatvédő szervezeteknek nagyon sokat köszönhetünk, ezért minden eszközzel megpróbálják támogatni őket – tette hozzá. A kormánybiztos emlékeztetett, 2022-ben is írtak ki 500 millió forintos keretösszegű pályázatot a civileknek, akkor 187 szervezetet tudtak támogatni.
Ovádi Péter megköszönte a civil szervezeteknek az erőn felül végzett munkájukat.
Kiemelt kép: Ovádi Péter Facebook-oldala