Percről percre

Tovább vonul délre az árhullám, hétfőn Baján tetőzik a Duna | Újra megáll a metró a Batthyány téren – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Baltával ölte meg szállásadóját egy fiatal Nyírmihálydiban

Vádat emeltek egy fiatalemberrel szemben, aki nyereségvágyból baltával megölte szállásadóját Nyírmihálydiban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a vádirat szerint a sértett egyedül élt Nyírmihálydiban egy családi házban, amelynek nyárikonyhájába befogadott egy nőt. Az asszonnyal együtt beköltözött 19 éves fia és annak 14 éves élettársa is.

A fiú 2022. június 29-én éjjel magához vett egy kisbaltát, azzal rátörte az ajtót szállásadójára, hogy a pénzét és személygépkocsijának indítókulcsát megszerezze. A sértett a zajra felébredt, ekkor a fiatal a baltával és puszta kézzel ütlegelni kezdte, mígnem a férfi eszméletét vesztette

– ismertette a főügyészség.

A támadó magához vette a sértett gépjárművének indítókulcsát, személyes iratait, 157 ezer forintot és egy telefont, majd magára hagyta a súlyos sérültet.

Ezt követően a fiatalember a lakóház udvarán parkoló személygépkocsiba ült, de ittassága és gyakorlatlansága miatt nekihajtott egy közeli fémoszlopnak, egy bokros területre csapódott, majd felgyújtotta az autót.

A baleset után visszament anyjához és élettársához, és elmondta nekik, mi történt. Együtt bementek a lakóházba.

Az anya megkísérelte feltakarítani a bűncselekmény nyomait, valamint elrejtette az ellopott készpénzt, az élettárs pedig elégette a kisbalta nyelét és kimosta a párja véres ruháit, de a sérült férfinek egyikük sem segített.

Az égő autó miatt a lakók értesítették a rendőrséget, így találták meg az ágyon eszméletlenül fekvő, erősen vérző sértettet. Azonnal kórházba vitték, de az ellátás ellenére néhány hét múlva meghalt.

A főügyészség a fiatal felnőttet nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, magánlaksértéssel, jármű önkényes elvételével, ittas vezetéssel és rongálással vádolja – olvasható a közleményben.

Ajánljuk még