Orbán Viktor kiemelte: a baloldali pártok bejelentették, hogy egyezséget kötöttek egymással, a magát jobboldalinak mondó, de a szövetségkötések esetén mindig balra elmozduló Európai Néppárt (EPP) pedig csatlakozott a baloldalhoz.
A létrejött koalíció megállapodott egy olyan programban, ami nem jó Magyarországnak, különbözik a magyar emberek gondolkodásától. Ez egy háborúpárti koalíció, összeálltak azok, akik továbbra is, sőt, gyorsuló ütemben akarják belevinni Európát a háborúba – fogalmazott.
Hozzátette: Németországban a II. világháború óta elképzelhetetlen, súlyos militarizálódás zajlik.
Elmondta azt is, hogy a koalíció második programja migrációpárti, ők a Soros terv végrehajtói. Hozzátette, Soros György már 2015-ben megírta, hogy minden évben be kell hozni egymillió migránst Európába, és ennek finanszírozásához ő szívesen ad kölcsönt az európaiaknak.
A koalíció az adóemelés oldalán áll, tehát, nem piacbarát, ami nem jó az európai gazdaságnak – mondta.