Kár cizellálni, mert egyszerűen is lehet fogalmazni: vereséget szenvedtünk – így értékelte a fotelből a választási eredményeket Gyurcsány Ferenc. Elemzők szerint
a júniusi EP-választások egyik legnagyobb vesztese a Demoktarikus Koalíció.
Öt évhez képest felére csökkenti a mandátumaik számát.
„Kik a felelősök? Le fog-e valaki mondani? Bárki, de legtöbbször nyilván az elnök neve merül fel ilyenkor” – mondta Gyurcsány ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke.
Bár a videó elején saját lemondásának lehetőségét is felvetette,
Gyurcsány Ferenc szinte azonnal magyarázkodásba kezdett.
A volt miniszterelnök a videó végén hangsúlyozta:
„Vissza fogok jönni!”
A DK-ban kiépített személyi kultusz vissza fog ütni – Gyurcsány Ferenc videója után így üzent a tagságnak a Demokratikus Koalíció volt alelnöke a közösségi oldalon. Nagy-Huszein Tibor 2018-ban hagyta ott pozícióját, akkor a pártból is kilépett. A volt DK-s politikus ezt most azzal indokolta, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc és az őt minden körülmények között dicsőítő néhány vezető leválthatatlan a DK-ban, és bárkire, aki bírálja a párt vezetését, tucatszám támadnak rá az elvakult tagok .
Nagy-Huszein Tibor szerint 2018 óta „önnön bűvöletében él a pártvezetés és tagságának bigott része is, akik mindennél súlyosabb bukást sikerként élnek meg.” A volt alelnök azt írja: sem akkor sem azóta
senki nem vállalt felelősséget semmiért.
Nem Nagy-Huszein Tibor az egyetlen, a DK belső köreiből érdekelt politikus, aki kemény bírálatot fogalmazott meg a júniusi választási eredmény miatt. Néhány napja a Demokratikus Koalíció gyulai alapítója, Leel-Őssy Gábor arról írt egy nyílt levélben, hogy ő lényegében
nyugdíjba küldené Gyurcsány Ferencet.
A lemondás távol áll Gyurcsány Ferenctől – erről már a Századvég vezető elemzője beszélt az M1-en. Palóc André emlékeztetett: jó példa az őszödi beszéd, amely alapjaiban rengette meg a magyar politikai életet, Gyurcsány Ferenc a beszéd kiszivárgása után mégsem távozott azonnal.
„Az őszödi beszédet követő botránynál sem volt következmény, hogy egy politikai, nagyon komoly bűnnek, amit ő elkövetett, nem egy azonnali felelősségvállalás és lemondás volt a következménye. Az ő karakterétől igenis távol áll, hogy ő rögtön valamiért felelősséget vállalna, kiállna és azt mondaná, hogy akkor ő elnézést kér, adott esetben megfontolja, hogy lemond” – mutatott rá az elemző.
Kapcsolódó tartalom
Pedig elemzők szerint a DK – a választási vereség után – akár el is tűnhet a politikai palettáról. A Magyar Nemzet úgy fogalmaz: a most hatalmasat bukó DK–MSZP–Párbeszéd összefogás a 2026-os választásokra is szól. Így – noha korábban úgy tűnt, hogy a Gyurcsány – párt kebelezheti be a szocialistákat – ha a három párt koalíciója nem kerül be az országgyűlésbe,
a DK egyszerre semmisülhet meg az MSZP-vel.
Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke beszédet mond a DK-MSZP-Párbeszéd pártszövetség európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. június 10-én. Mellette Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke és Barkóczi Balázs, a DK szóvivője. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt