Percről percre

Már apad a Duna Budapestnél | Esztergomban 15 centivel alacsonyabb a vízállás a tegnapi tetőzés óta – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Az idei nyár eddigi legmelegebb napja lesz pénteken

Vasárnapig meghosszabbította és két területre, a Nyugat- és Közép-Dunántúl térségére is kiterjesztette a vörös kód riasztást a Belügyminisztérium. Az intézkedést az indokolta, hogy a napi középhőmérséklet az ország nagy részén meghaladja a 27 fokot. Ráadásul tovább fokozódik a kánikula, a pénteki lesz az idei nyár eddigi legmelegebb napja. Sok helyen 40 fok közelében lesznek a maximumok.

Meggyet válogat a Híradóban szereplő nő egy békéscsabai gyümölcsösnél. Kora reggel vásárolni, hogy még a kánikula előtt mindent beszerezzen. Sorban állnak a friss zöldségért és gyümölcsért a kaposvári piacon is. Itt is a megszokottnál korábban jöttek vásárolni, a hőség miatt.

Házi praktikákkal küzdenek a meleg ellen az egyik békéscsabai polgári lakásban is. Saját készítésű gyümölcslével és fagyival is készültek. Csak hajnalban szellőztetnek, nappal pedig az összes ablakon lehúzzák a redőnyt.

Akik tehetik, a srtandon próbálják átvészelni a hőséget. Balassagyarmaton a zárás előtti időszakban ingyen mehetnek be a helyiek.

Rengetegen isznak, vagy a kulacsukat töltik a nem mindennapi ivókútnál Esztergomban. A városvezetés ott

tűzcsapra szerelt csappal és párakapukkal segít a helyieknek a kánikulában.

A vasútállomásokon pedig vizet osztanak, de arra is felhívják a figyelmet, hogy az utasok is gondoskodjanak megfelelő mennyiségű hűtött folyadékról.

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a hőség mellett az erős UV sugárzás is veszélyt jelent, akár 10 perc alatt le lehet égni ilyenkor.

„A direkt napsugárzás a fedetlen testrészeken okozhat bőrpírt, illetve ezt követően leégést”

hangsúlyozta Péter Iván, bőrgyógyász szakorvos.

Ez pedig azokra a legveszélyesebb, akiknek nincs lehetőségük fedett térbe húzódni.

Szerdától életbe lépett a vörös kód.

Eszerint a szociális intézményeknek kötelező befogadni a hajléktalanokat vagy bajbajutottakat. Pécsett például a Tudásközpont légkondicionált épületében és a hajléktalanszállón várják a lehűlni vágyókat.

„A nappali melegedők és az éjjeli menedékhelyek szolgáltatásai összeérnek, tehát ha valaki biztonságban akar lenni, akkor be tud jönni mind a melegedőkbe, mind az éjjeli menedékhelyekre” – magyarázta Fonyó József a Támasz Alapítvány integrált intézményvezetője.

Az előrejelzések szerint sok településen a 27 fokot is meghaladhatja a napi közép-hőmérséklet. A vörös kódot így további területekre, a Nyugat- és Közép-Dunántúl térségére is kiterjesztette a Belügyminisztérium.

„Minden szociális ellátórendszeri egység azon dolgozik, hogy az extrém melegben nemcsak a nappali melegedőkben, hanem a hajléktalanszállókon és az utcákon is biztosítjuk a védelmet. Az utcai szociális munkások vizet és hideg teát osztanak” – emelte ki Csizi Péter a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A vörös kód vasárnap éjfélig lesz érvényben.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Mónus Márton)

 

Ajánljuk még