Időjárás

Nagy pusztítást végzett a tornádó Vas megyében

Komoly problémákat okoz a folyók áradása a Dunántúlon

Nagyjából kétszáz évente van akkora vízhozama a Pinka folyónak, mint amekkorát a vasárnapi viharok után mértek. Vas vármegyében megfeszített munkával, a nap 24 órájában védekeznek a Rába és a kisebb mellékfolyók áradása ellen. A Rábán a hétfő éjszakai tetőzés óta valamelyest csökkent a vízszint, de az elmúlt órákban megállt az apadás, ott továbbra is harmadfokú a készültség. Védekezni kell a Duna mellett is, jelenleg Baja térségében tart az árhullám.

Teljesen elárasztotta az áradó Rába Körmendnél ezt az üdülőtelepet. Ezek a KRESZ-táblák szinte alig látszanak ki a vízből. A folyó a nyaralóházakba is betört – hangzott el az M1 Híradójában.

Sok helybélit megdöbbentett a magas vízállás. Az itt élők között akad olyan is, aki minden nap megnézi a vízszint alakulását.

Hétfőn még egy három kilométer hosszan elnyúló gátat is kellett építeni, 48 ezer homokzsákot raktak le itt az önkéntesek és a katonák,

így erősítették meg a töltést.

A tartósan magas vízszint miatt a gátat is folyamatosan ellenőrzik a szakemberek.

A Rába hétfő este a harmadfok szintjét meghaladó vízállással tetőzött Körmendnél. Kedd délutánig valamennyit apadt, de aztán megállt a vízszint csökkenése. A vízügy továbbra is 24 órás szolgálatot lát el a védvonalakon.

„Egy ilyen szintű készültségnél, magas vízállásnál nem hagyhatjuk magára a töltést kollégáink, akik a szombathelyiek, illetve máshonnan más vízügyektől érkeztek Miskolcról Pécsről Fehérvárról, Budapestről. Folyamatosan járják a töltést a nap 24 órájában tehát van nappali és éjszakai figyelőszolgálat is” – tájékoztatott Szegi Attila, Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtóreferense.

Emberfeletti munkával küzdöttek az árvíz ellen a Pinka menti települések is. A megáradt Rába mellett gondot okoznak annak mellékfolyásai is.

A falvak lakói több ezer homokzsákkal védekeznek.

A katasztrófavédelem szakemberei folyamatosan dolgoztak a károk elhárításán.

Egy előrejelezhetetlen lokális csapadékzóna okozta Körmendnél a legnagyobb problémát. Rövid időn belül mintegy 30-40 milliméter csapadék hullott a Rába vízgyűjtőjére. Ennek következtében igen jelentős árhullámok alakultak ki a folyón és mellékfolyóin.

Az Országos Vízügyi főigazgatóság szerint: a Pinkára érkezett vízmennyiség meghaladta az átlagosan kétszáz évente előforduló maximális vízhozam értékét.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtószóvivője elmondta: a Pinka patak eddigi legmagasabb vízállása 405 centiméter volt, most 508 centiméteren áll.

Továbbra is magas a vízállás a Dunán is. Verőce egy részén sok helyen a házak mellett áll bekészítve a csónak. A folyó péntek éjjel tetőzött a Dunakanyarban. Az ártérre épült ingatlanokat helyenként még mindig csak csónakkal lehet megközelíteni. A fővárosban is még marad a tartósan magas vízszint.

A Duna Budapestnél a szombati tetőzés óta már apad, de csak lassan.

A folyó kedden Bajánál tetőzött. Délután a másodfok szintjét megközelítő vízállást,  793 centimétert mértek. A lassú apadás miatt továbbra is folytatódik a védekezés a Rábán és a Dunán.

Ajánljuk még