Aktuális

Orbán Viktor fogadta a NATO főtitkárát Budapesten

Fülöp Attila: A fogyatékossággal élők is állíthatnak elő értéket

Fülöp Attila szerint Magyarországon minden fogyatékossággal élő ember számára megvan a lehetősége annak, hogy értéket állíthasson elő, legyen szó akár a sportról, akár a munkáról.

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. Csömöri úti varrodájában tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott erről, ahol bemutatták, hogy

a cég megváltozott munkaképességű dolgozói miként készítik a magyar paralimpikonok párizsi formaruháját.

Fülöp Attila kiemelte: mára természetessé vált, hogy 2024 nemcsak az olimpia, hanem a paralimpia éve is, és ma már a parasportolókat is sokan ismerik szerte az országban.

Az államtitkár hangsúlyozta: a sporttal együtt a munkában is szeretnék megmutatni, hogy lehet értéket teremteni, ezért támogatja a kormány kiemelten a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatását.

Ennek, valamint az Érték vagy programnak is köszönhetően 2010 óta két és félszeresére nőtt azoknak a fogyatékossággal élőknek a száma, akik megváltozott munkaképességük mellett is dolgoznak.

Amint elmondta, 14 évvel ezelőtt még csak a 18 százalékukat foglalkoztatták, ma pedig már közel az 50 százalékukat.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy azért is esett a választásuk a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft.-re, mert a varrodáikban professzionális munkát végeznek és minőségi ruházatot készítenek.

Kitért arra is, hogy Magyarországnak jelenleg 30 visszaigazolt kvótája van, és még további 30 hazai parasportolónak van esélye arra, hogy kiharcolja a részvételt, ezért arra számít, hogy 40-50 között lesz a Párizsban augusztus 28-án kezdődő paralimpián résztvevő magyar versenyzők száma.

Madarász Dezső, a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. beszerzési és közbeszerzési igazgatója elmondta, hogy a sötétkék formaruhákat a teljes mértékben állami tulajdonban lévő cég négy telephelyén varrják.

Hozzátette: a „Kézmű” 9000 fővel a foglalkoztatottak számát tekintve a legnagyobb olyan hazai állami tulajdonú gazdasági társaság, amely nem közfeladatot lát el. Amint elhangzott, a dolgozóknak mintegy 85 százaléka megváltozott munkaképességű.

A Párizsra készülő kerekesszékes vívó, Madarászné Mező Boglárka kifejtette, örül annak, hogy a paralimpián olyan ruhát viselhet, amelyet annál a cégnél készítettek, ahol a férje vezetőként dolgozik.

Véleménye szerint a formaruha nemcsak elegáns, hanem kényelmes is. A magyar versenyzők együtt először augusztus közepén, a paralimpiai eskün során viselik majd.

Kiemelt kép: Fülöp Attila a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja a magyar paralimpiai csapat formaruháit bemutató sajtótájékoztatón a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. Csömöri úti varrodájában (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még