Interjú

Orbán Viktor: A Fidesz EP-választáson még soha nem kapott ennyi szavazatot

Donáth Anna: Tovább fogunk építkezni

Tovább fogunk építkezni – jelentette ki a Momentum elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője hétfőre virradóra az EP- és önkormányzati választásokat értékelve Budapesten.

Donáth Anna pártja eredményváró rendezvényén közölte, a Momentum által elvégzett munkának az ország minden pontján eredménye van: egyet leszámítva minden vármegyei közgyűlésben ott van a párt, Pest vármegyében 20 százalék feletti eredményt ért el.

A Momentumnak rengeteg polgármestere is van – tette hozzá. Kiemelte Rózsa András győzelmét Budapest XIV. választókerületében, valamint Soproni Tamás VI. kerületi és Pikó András VIII. kerületi polgármester újraválasztását, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bánrévén Kovács József, a Hajdú-Bihar vármegyei Vámospércsen Kosztin Mihály megválasztását.

A pártelnök úgy értékelt, a liberális értékeknek nincsenek határai, és ezek az eredmények a Holdról is látszanak. Van értelme építkezni, a Momentum nem áll meg, előtte az ország másik része is

– hangoztatta.

Donáth Anna az EP-választással összefüggésben megköszönte a támogatást annak a 120 ezer választónak, aki vállalta az európai, liberális és progresszív értékeket.

Azt mondta, tovább fogják folytatni, mert a Momentum egy közösség, nem választásról választásra él. A Momentum kiáll az eltérő bőrszínű, vallású, szexuális orientációjú, nyelvű, származású emberek mellett. Ezerszínűek vagyunk, és ezerféleképpen gondolkozunk, de a nap végén egy közösség, a magyar nemzet tagjai vagyunk – fogalmazott.

A politikus szerint a közösséget már érték kudarcélmények, de minden ilyen szituációban felállt, megrázta magát és legközelebb sokkal jobban szerepelt. A győzelem sosem végleges, a vereség sosem végzetes, az számít igazán, van-e bátorságunk folytatni – idézte Winston Churchill egykori brit miniszterelnököt.

Donáth Anna azt mondta, büszke az elmúlt öt évükre itthon és Európában. Méltatta párttársa, Cseh Katalin munkáját.

Európában, Magyarországon, az összes településen nőni fogunk, tovább fogunk építkezni, együtt maradunk és erősebbek leszünk, mint valaha, mert szükség van ránk – fogalmazott.

Az esetleges lemondását firtató kérdést Donáth Anna túl korainak tartotta, de elmondta, az elmúlt években megmutatta, hogy képes politikai felelősséget vállalni. Szerinte a mostani választáson nem a momentumos EP-képviselők által elvégzett munka alapján döntöttek az emberek. A választók a kormányváltás tétjét mérlegelték – vélekedett.

Kiemelt kép: Donáth Anna, a Momentum elnöke, EP-listavezetője beszédet mond a párt önkormányzati és európai parlamenti választási eredményváró rendezvényén a La Vida DUNA Rendezvényházban 2024. június 10-én. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még