Percről percre

Szombat reggel Vácon, Budapesten este tetőzik a Duna | A Szigetközt már elhagyta az ár – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Magyar Péter zavaros pénzügyeiről írt a Magyar Nemzet

Az már korábban kiderült, hogy Magyar Péterék olyan költségkimutatást tettek közzé a Kossuth téri rendezvényükről, amely köszönőviszonyban sincs a piaci árakkal – írja a Magyar Nemzet. A lap most tételesen bemutatta, hogy a közzétett adatoknak több mint az ötszörösébe, vagyis 153 millió forintba kerülhetett csak ennek az egy demonstrációnak a lebonyolítása. A Magyar Nemzet úgy fogalmaz: egyelőre nincs világos magyarázat arra, hogy Magyaréknak honnan volt pénzük az összesen több mint félmilliárd forintot felemésztő országjáró kampányra, vagyis nem tudni, hogy ki állta a vaskos számlákat.

A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter az elmúlt hetekben közel százhetven településre látogatott el, tartott kampánybeszédet. Magyar egyelőre hallgat arról, hogy az országjárása mennyibe került, és hogy miből fedezték a roadshow költségeit. A Tisza Párt alelnöke csupán a fővárosi Kossuth téren tartott rendezvényének a költségeiről tett közzé információkat. Eszerint a demonstráció még 30 millió forintba sem került. Állításuk szerint a rendezvénytechnika 24, a biztonsági szolgáltatás egy, a jogdíjak 1,2, a videógyártás 1,3 millió forintra rúgott, a közművekre pedig 700 ezer forintot költöttek. A lap a területre rálátó forrásai szerint ez a felsorolás eleve hiányos, a feltüntetett összköltség pedig a töredéke a tényleges árnak.

A Magyar Nemzet szerint Magyar Péterék közlése és a tényleges költések között több mint ötszörös különbség van.

Persze nem csak ennek a demonstrációnak voltak költségei, hanem a debreceninek, valamit az országjárás közel 170 állomásán tartott fórumoknak is. A lap becslése szerint Kossuth téri, a debreceni és az egyéb kisebb településeken tartott rendezvények együttes költsége meghaladhatta az 530 millió forintot.

A Magyar Nemzet szerint mindezek fényében nehéz komolyan venni Magyar Péter nyilatkozatait, amelyek arról szólnak, hogy az eddigi politikai tevékenysége egy „one man show”, vagyis egyedül viszi a kampányt, nincsenek mögötte profi szakemberek, anyagi támogatók, lelkes önkéntesekkel és minimális költségvetéssel működnek. Ezt próbálta elhitetni a békemenettel egy időben, június elsején a Partizánnak adott interjúban is, ahol többek között azt mondta, a Tisza Párt még mindig csupán „garázscég”.

Garázscéget viszont ritkán támogatnak külföldről. Magyar barátnője a Blikknek adott interjúban éppen az április 6-i, Kossuth téri tüntetés után szólta el magát a lap szerint, amikor úgy fogalmazott: „Segített egyébként egy szuper grafikus csapat, akik félig magyarok egyébként és félig külföldiek.”

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint ugyanilyen árulkodó volt Magyar HVG-nak adott nyilatkozata is. Áprilisban, miután nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság a Tisza Pártot, Magyar azt mondta: a Kossuth téri tüntetése költségeire az egyesületéhez érkező adományokból származott a pénz. Több tízmillió forint érkezett egyszerű magyar emberektől, több ezer embertől, és nem külföldről, nem dollár, és nem NER-es pénz – mondta.

Magyar Péter még korábban, a március 15-i demonstrációjuk után is mikroadományokról beszélt. Akkor a Tények beszámolója szerint azt mondta: részben a saját pénzéből, részben önkéntes felajánlásokból valósult meg a rendezvény, s hozzátette azt is, „kisemberek adták össze” a summát.

Az anyagiak szempontjából ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Az utóbbi időben kiderült ugyanis, hogy Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányához külföldről érkeztek tízmilliók, mikroadománynak álcázva. Ugyanezzel a módszerrel jutott 1,8 milliárd forinthoz Amerikából a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz 2022-ben. Utóbbi esetben, vagyis a guruló dollárok botrányában ráadásul világosan kiderült, hogy a pénz fő forrása nem más, mint Soros György – írta a lap. A Magyar Nemzet szerint a Tisza Párt európai parlamenti listáján szép számmal bukkannak fel a Soros György hálózatához köthető jelöltek. Emellett szinte naponta tűnnek fel újabb és újabb baloldali kötődésű figurák Magyar mögött és körül. Közülük is kiemelkednek a Bajnai Gordon-féle datadatos körhöz sorolható cégek. A DatAdat végzi jó ideje a baloldali kampányfeladatok számottevő részét – írták.

Ajánljuk még