Percről percre

Szombat reggel Vácon, Budapesten este tetőzik a Duna | A Szigetközt már elhagyta az ár – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Soros György megrendelését teljesítheti a békepárti kampány betiltásával Magyar Péter

Betiltaná a békepárti kampányt Magyar Péter, erre erősített rá kisbéri fórumán. A volt igazságügyi miniszter volt férje még szombaton a békemenet után jelentette be: petíciót indítanak a háborúellenes kampány betiltásáért. Ezt hangoztatta ma is, egy utcai fórumán. Elemzők szerint a baloldali politikus ezzel Soros György megrendelését teljesítheti, ahogyan a többi háborúpárti, baloldali párt.

„Tegnapelőtt bejelentettem, hogy indítunk egy petíciót, amit körülbelül már százezer honfitársunk írt alá két nap alatt, hogy állítsák le ezt a háborús uszító propagandát” – mondta Magyar Péter.

Hétfőn, kisbéri fórumán erősítette meg Magyar Péter: betiltaná a kormány háborúellenes, békepárti kampányát.

Magyar Péter a szombati békemenet után közölte: mindent megtesz, hogy leállítsák a kormány békepárti kampányát az utcákon és a tereken, illetve a közösségi médiában és további internetes oldalakon. A volt igazságügyi miniszter volt férje ugyanis úgy véli, hogy a plakátok megzavarhatják a gyermekek lelki egészségét.

„Kibújt a szög a zsákból. Magyar Péter Soros György utasítására azt akarja, hogy a Stop háború plakátokat vegyük le, mert szerinte ezek ártanak a gyerekeknek” – hangsúlyozta Menczer Tamás.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint

Magyar Péter a háborúpártiak eszközévé vált.

A kampány leállítása pedig a háborúpártiak érdeke.

„A gyerekeknek nem a plakát árt, a gyerekeknek a háború árt. A gyerekekre nem a Stop háború plakát veszélyes, a gyerekekre a szomszédunkban több mint két éve zajló, dúló háború veszélyes. A gyerekekre nem a Stop háború plakát veszélyes, hanem az az atomháborús, világháborús készülődés veszélyes a gyerekekre, amelyet látunk” – magyarázta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Az Origo vasárnap azt írta:

Magyar Péter EP-listáján már szinte csak olyanok szerepelnek, akiket korábban Soros György fizetett, a Soros-hálózatnak dolgoztak.

Az európai parlamenti listavezetők vitáján, amelyet a közmédia szervezett, Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP listavezetője arról beszélt, hogy a teljes magyar baloldal – beleértve Magyar Pétert és pártját – Soros György megrendelésére teljesíti a háborúpárti követeléseket.

„Nagyon egyszerű a magyarázata ennek a háborúpárti álláspontnak. A napnál világosabb tény, hogy önök külföldről kapják a guruló dollárokat, önöket a háborúpárti soros hálózat finanszírozza, önök fogott emberek, önöket kilóra megvásárolták, és mindenben a háborúpárti Soros-hálózat elképzeléseit valósítják meg” – sorolta Deutsch Tamás.

„Ha a baloldal győz, csak idő kérdése, és a háború utolér bennünket, hiszen a háborúpártiak kívül helyezték magukat a józan észen” – magyarázta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a szombati békemeneten elmondott beszédében úgy fogalmazott:

a dollárbaloldal ma háborús lázban ég, de a békepárti erők nem fogják hagyni, hogy magyar fiatalok életét áldozzák fel egy háborúban, hogy a spekulánsok degeszre keressék magukat.

„A magyar baloldal Soros György zsoldjában áll. Ő pénzeli a médiájukat, az ő embereivel vannak tele a választási listáik. Aki ott nem lép egyszerre, nem kap dollárt estére. A magyar baloldal pedig készségesen menetel, még a saját békepárti szavazóit is elárulja, csak hatalomra kerülhessen” – részletezte Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte:

Magyarország csak akkor maradhat ki a háborúból, ha a magyar választók szavazataikkal megerősítik a kormánypártok békepárti álláspontját.

Azt mondta: minden Fidesz–KDNP-re leadott szavazat kettőt ér, növeli a békepártiak súlyát és megerősíti a háborúból kimaradó Magyarország döntését.

Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke felszólal a közmédia által szervezett uniós választási vitaműsor helyszínénél, a Várkert Bazárnál tartott ellenzéki demonstráción 2024. május 30-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még