Legfrissebb

Egy 15 éves fiú meglőtt egy bolti eladót Svédországban

Benedek Zsolt: 50 milliós bírság Erzsébetvárosnak a „dollárbaloldal” korrupciógyanús közbeszerzései miatt

A Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat újabb botrányos, korrupciógyanús ügyére derült fény, ami miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság 50 milliós bírságot rótt a kerületre – mondta a Fidesz-KDNP erzsébetvárosi képviselőcsoportjának vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Benedek Zsolt, aki a Fidesz erzsébetvárosi polgármester-jelöltje is, kifejtette: Niedermüller Péter DK-s politikus a veje üzleti köreinek juttatott csaknem 50 millió forintos tanácsadói szerződések és a „lakásmutyik” után a napokban fény derült egy 50 milliós károkozásra is.

A frakcióvezető közölte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság honlapján négy határozat is megjelent, amelyből világosan látszik, hogy Niedermüller Péter és „az erzsébetvárosi dollárbaloldal” súlyos törvénysértéseket követett el.

A kormánypárti politikus – utalva a döntőbizottság határozatára – kijelentette, az erzsébetvárosiak csaknem 700 millió forintját költötték el úgy Niedermüller Péterék, hogy semmilyen közbeszerzést nem folytattak le. De több alkalommal fordult elő az is, hogy ajánlatot is csak egyetlen cégtől kértek, amely ezt követően meg is nyerte az egyszerűsített Niedermüller-féle „mutyi-beszerzést” – fűzte hozzá.

Az ügy súlyosságát jelzi, hogy a döntőbizottság még azt a céget is megbírságolta, amelyikkel az önkormányzat szerződött – nyomatékosította a frakcióvezető.

Álláspontja szerint Niedermüller Péter és a „dollárbaloldal” a birság nyilvánosságra kerülése óta „lapít”. A döntőbizottság határozata óta ugyanis több mint egy hónap alatt két testületi ülés is volt, de a polgármester „elfelejtette tájékoztatni” a képviselő-testület tagjait és a nyilvánosságot arról, hogy ilyen súlyos jogsértéseket állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Nem egyedi az eset, hiszen „a veje üzleti köreinek juttatott szerződések esetében is megpróbálták eltüntetni a nyomokat és titkosítani a dokumentumokat”

– mondta Niedermüller Péterre utalva Benedek Zsolt.

A birságra utalva a Fidesz frakcióvezetője megjegyezte, hogy ezzel újabb csaknem 50 milliót vehettek ki az erzsébetvárosiak zsebéből. „Rendszerszintű korrupció uralkodhat a városházán. Napról napra derülnek ki Niedermüller Péter egyre súlyosabb jogsértései, ezért felszólítjuk, számoljon el az erzsébetvárosiak pénzével!” – követelte sajtótájékoztatóján a politikus.

Kiemelt kép: Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Erzsébetváros polgármestere. (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még