A kölykök jól fejlettek, 2,4, 2,2 és 2,1 kilogramm súlyúak, erőteljes mancsaik és karmaik vannak, szemfogaik éppen kibújnak, testtömegük kornak és ivarnak megfelelő – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője az MTI-vel.
A szakember kifejtette, a tenyészpár 2019 óta az állatpark lakója, az ötéves nősténynek és a tizennégy éves hímnek ez a második közös szaporulata. A három kölyköt anyjuk egyedül neveli, egyelőre anyatejjel táplálkoznak, de hamarosan a húsból álló táplálék fogyasztását is elkezdik.
Az ezüst oroszlánnak is nevezett puma rendkívül jól ugró, kitűnő rövidtávfutó. Egykor az egész amerikai földrészen elterjedt volt, jó alkalmazkodóképessége révén hegyvidéki területeken, tűlevelű erdőkben, mocsarakban, sík területeken és trópusi erdőkben egyaránt előfordult. Egyedszáma manapság csökken, a legnagyobb veszélyt az élőhelyeinek elvesztése, valamint a vadászat jelenti.
Kapcsolódó tartalom
Táplálék tekintetében nem válogatós, az egértől a jávorszarvasig mindenre vadászik, de fő táplálékát nagyobbrészt szarvasok és őzek képezik. Testsúlyánál hétszer nehezebb zsákmányt is képes elejteni és elhurcolni.
Érdekesség, hogy tekintélyes testmérete és akár 120 kilogrammos súlya ellenére a puma rendszertanilag nem a nagymacskákhoz, hanem a kismacskákhoz tartozik.