Rendkívüli

Érvénytelenítette a román alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Mese, hangszerek, gyöngyfűzés – május utolsó vasárnapján minden a gyerekekről szólt

Vasárnap minden a gyerekekről szólt. Országszerte szerveztek nekik programokat a gyereknapon. A tűzoltók például nyitott szertárkapukkal várták őket, a Néprajzi Múzeumban a hangszerek világában kalandozhattak, Keszthelyen pedig egyebek mellett sétahajókázás volt a program. Magyarországon 1954-től tartják a gyereknapot minden év május utolsó vasárnapján.

Mesemondó, ismerkedés népi hangszerekkel, és ghánai gyöngyfűzés. Ilyen programok is várták a gyerekeket vasárnap a Néprajzi Múzeumban. Gyereknap alkalmából az intézmény ugyanis játékos és interaktív módon hozta közelebb a múzeum világát a legkisebbekhez.

A Balaton partján is színes programkavalkáddal várták a gyerekeket. Keszthelyen ingyenes sétahajózáson vehettek részt az érdeklődők. A Balatoni Hajózási Zrt. elhozta az egyik új hajóját, a Tomaj katamaránt.

„Egész modern volt ez az egész. Új élmény volt, persze már nem az első hajókázási utunk, de új élmény volt” – mondta az egyik apuka.

Tűzoltó- és rendőrautóba is beülhettek a gyerekek, az óriáskeréken pedig ingyen mehettek egy kört és 50 méter magasból csodálhatták meg a Keszthelyi-öblöt.

„Az a tapasztalatunk, hogy nem csak a keszthelyiek jönnek ki, ide jönnek a környékbéliek is és azok is, akik esetleg keszthelyi célpontot választottak egy három napos nyaralásra” – mondta Tímea Kinga, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

Békéscsaba több pontján is programokkal várták a gyerekeket, A Napsugár Bábszínház előtt a társulat bábjait és játékait lehetett kipróbálni. A Kisligetben pedig Miki bácsi festőműhelyében mutathatták meg kreativitásukat.

Most festek utána majd átmegyek a kézműveshez kézműveskedni” – mondta az egyik gyermek.

A városi gyereknapon a kicsik nagy kedvence a vattacukor sem maradhatott el.

A Csabai Rendezvénypajtában arc és testfestés várta az érdeklődőket.

Május utolsó vasárnapja Tokajban is a gyerekekről szólt. Itt az ugrálóvár és a bábszínház volt a legnépszerűbb.

A gyereknap alkalmából a családokért felelős államtitkár azt írta: a gyermekes családok biztosak lehetnek abban, hogy a kormány mellettük áll. Hornung Ágnes kiemelte:

a szülők továbbra is számíthatnak a családi adókedvezményre és a többi családtámogatásra.

A kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még