Megrázó

Verőcei tragédia: megtalálták az ötödik áldozatot a Dunában

Kövér László szerint mesterek nélkül nincsenek tanítványok

Mesterek nélkül nincsenek tanítványok, és ez különösen igaz az egyéni sportokra, így a vívásra is. A kard és a tőr tudománya mesterről tanítványra száll – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken Halásztelken.

Kövér László a Bocskai István Sportegyesület vívócsarnokának átadó ünnepségén azt mondta, hogy „a mai találkozásunk jól mutatja, hogy összefogással, hivatástudattal és kitartással sikeres közösség építhető fel, de csak akkor, ha van, aki a dolgok élére áll, és felemeli a zászlót.”

Hozzátette: egy vívóteremben a hely szellemének legerősebb vonása a szabadság, és egy, a magyar reformátusok által létrehozott és használandó vívóteremben pedig különösképpen így kell ennek lennie. Kövér László közölte:

„aki szabad akar lenni, annak meg kell tanulnia kiállnia magáért, és a kard a kézben, pontosabban ez esetben a tőr, pedig megtanít küzdeni.”

Hozzátette, hogy a vívás megtanít arra, hogy küzdeni okosan kell, amire a régiek azt mondták, hogy a vívás a megértés tudománya. Számba venni erősségeinket és gyengéinket, az ellenfél erényeit és hibáit – tette hozzá Kövér László. A házelnök azt mondta, hogy kilencedik esztendeje folyik Halásztelken a vívásoktatás, hetvenkét iskolás növendék jár rendszeresen az edzésekre és dolgozik keményen.

Hozzátette, hogy hatvannégy vívónak van versenyengedélye, közülük tizenketten a korosztályos válogatott tagjai. Az érettségiző Nádasdy Anna kerekesszékes vívóként már hatszoros világbajnok az U23-asok között – tette hozzá Kövér László. Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy Lengyel Éva szatmárnémeti vívóedzőnek köszönhető, hogy Gombola András vívóedző életének a vívás adott irányt, célt és erőt.

Hozzátette, hogy

Gombola András szavai szerint „azért fogja Lengyel Éva nevét viselni ez a terem, mert azt a szemléletet, azt a lelkületet szeretném itt is megidézni, amit Lengyel Évától láttam otthon, amikor az edzőm volt”.

A házelnök beszélt arról is, hogy a szatmárnémeti születésű Gombola Andrásnak köszönhető, hogy a tőrvívás ősi tudományának továbbörökítésével Halásztelek és a Bocskai Sportegyesület megkapta ezt a „nagyszerű közösséget”.

Kiemelt kép: Gombola András a Halásztelki BSE szakosztályvezetője, Lengyel Éva vívóedző és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a halásztelki Bocskai István Sportegyesület Lengyel Éva Vívótermének átadó ünnepségén (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még