Rendkívüli

Robbanás történt egy tanzániai cukorgyárban, többen meghaltak

Suhajda Szilárd tragédiája egy év után is felfoghatatlan

| Szerző: Untermayer Tamás
2023 májusában egy ország szorított Suhajda Szilárdért, hogy első magyarként jusson fel egyedül, teherhordók és pótlólagos oxigén használata nélkül Földünk legmagasabb hegycsúcsára, a 8848 méter magas Mount Everestre. A magyar hegymászó éppen ma egy éve, 2023. május 23-án indult a csúcstámadásra. A világszerte ritkaságszámba menő csúcstámadás azonban tragikus véget ért. A negyvenéves hegymászóval megszakadt a kapcsolat, a nyomát elveszítették, a mentőcsapatok napokig kutattak utána, de nem találták meg, és mivel a körülményeket figyelembe véve esélyt sem láttak rá, hogy életben találják, a keresést befejezték. A holtteste azóta sem került elő. Suhajda Szilárd máig feldolgozhatatlan tragédiájára emlékezünk.

Nem tudom, hogy mi fog odafent történni, de annyit megígérhetek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, abban pedig nagyon bízom, hogy mint eddig, most is józan, megfontolt és helyes döntéseket tudok majd hozni odafent, még oxigénszegény állapotban is. Izgatott vagyok, félek, de várom is, nagyon várom” – fogalmazott éppen egy éve, 2023. május 23-án Suhajda Szilárd az utolsó videóban a csúcstámadás előtt.

A hegymászó magyar idő szerint május 23-án, kedden este a 7950 méter magasan fekvő négyes táborból vágott neki, hogy meghódítsa a Föld legmagasabb pontját.

Másnap felesége, Legindi Tímea arról beszélt, hogy bármelyik percben befuthat férje hívása, hogy felért a csúcsra. Ez azonban nem történt meg. Miután Suhajda elérte a 8795 méteres magasságot, nem adott jelzést magáról. De ettől még nem kellett volna rögtön a legrosszabbra gondolni, a nyomkövetője már előtte is zavaros adatokat küldött.

A hegymászó csupán ötven méterre volt a csúcstól, ami azonban olyan magasságban még többórás mászást is jelenthet.

Mivel Suhajda jeladója a nap további részében is néma maradt, mindenkit elöntött az aggodalom. Hiszen 8000 méter felett két éjszakát gyakorlatilag lehetetlen túlélni. Ugyanakkor abban még mindig lehetett bízni, hogy csak a jeladójával akadt probléma. (Egy évvel korábban éppen ez történt vele a Himalájában, társai akkor két napig semmit sem tudtak róla).

Ezúttal azonban nem ez történt: május 26-án, pénteken reggel a legjobb nepáli serpákból összeállított keresőcsapat elindult Suhajda Szilárd felkutatására, de nem sikerült rábukkanni. A négyes táborban ugyanakkor felfedezték a sátrát, amelyben sisakokat, kesztyűt és gyógyszereket is találtak.

Később két másik hegymászó is beszámolt róla, hogy találkozott Suhajdával. Egyikük május 24-én, szerdán a csúcsról visszafelé tartva, 8400 méteren fotót is készített róla, ahogy a hóban ült.

Elég fáradtnak tűnt, ezért azt gondoltam, hogy a csapatát tájékoztatja a helyzetéről. Az alaptáborban már beszélgettünk, most köszöntem neki, megkérdeztem, hogy van, és ő csak annyit válaszolt, hogy rendben

– idézte a hegymászót a Magyar Nemzet. Hat órával később a másik férfi is találkozott Suhajdával.

Megpróbáltam beszélni vele, de nem válaszolt. Csak ment felfelé. Nagyon lassan, de folyamatosan felfelé tartott. Nagyon elszánt volt” – jegyezte meg a férfi.

Később egy hegymászócsapat arról számolt be, hogy május 24-én 8700 méter körül látták Suhajdát, aki akkor már nagyon rossz állapotban volt, eltávolodva a biztosítókötéltől.

A hegymászó esélye a túlélésre ekkor már szinte egyenlő volt a nullával.

A serpák még egy teljes éjszakán át kutattak azon a környéken, ahol a Suhajdát utoljára életben látták. 8750 méter és a 8848 méteres csúcs között többször fel-alá másztak és keresték Szilárd nyomát, mindhiába. Ekkor a háttércsapattal történt egyeztetést követően közösen úgy döntöttek, hogy a földi keresést befejezik.

Ekkor már az itthoni csapata is búcsúzott tőle. Május 28-án még egy utolsó helikopteres repülést végeztek a hegy 2-es tábor feletti oldalának átkutatására, ami azonban szintén sikertelen volt.

Szülővárosában, Békéscsabán, egykori iskolájában, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban, Budapesten pedig a Szemlő-hegyi-barlangnál, az elhunyt magyar barlangászok emlékhelyén gyertyagyújtással és virágcsokrokkal emlékeztek rá.

Felesége, Legindi Tímea nemrég így idézte fel a tragédiát: „Hogy mi történt akkor, nem tudjuk pontosan. Szilárd nagy valószínűséggel magashegyi beteg lett. Szeretném hinni, hogy módosult tudatállapotban volt, amikor már nem fáj semmi, hallucinál, és nem szenved. Ahol utoljára látták, olyan távolságban volt a rögzített kötéltől, hogy nem lehetett volna könnyen megközelíteni. Egy nagyon kitett, omlékony helyen volt, ahonnan lecsúszott. És olyan irányba csúszott le, amely nem az útvonal része, valószínűleg beesett egy hasadékba, ezért sosem fogják megtalálni” – mondta Legindi Tímea, aki már a tragédia bekövetkezésekor is azt mondta,

azt szeretné, ha férje a Mount Everesten nyugodna békében.

Suhajda Szilárdnak 27 év alatt 16 korábbi sikertelen magyar expedíció után reális célja volt pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók támogatása nélkül elérni Földünk legmagasabb pontját. Az Everest palack nélküli megmászása világviszonylatban is kiemelkedő teljesítmény. Az elmúlt 45 évben – mióta Reinhold Messner és Peter Habeler bebizonyították, hogy a feladat lehetséges és túlélhető – olyan kiváló magyar alpinisták próbálták elérni a csúcsot oxigénpalack nélkül, mint Várkonyi László, Klein Dávid vagy a legendás Erőss Zsolt. A statisztikák szerint a sikeres megmászások kevesebb mint két százaléka történik oxigénpalack nélkül: még kisebb számot jelent azon mászók szűk csoportja, melyek serpák segítségét sem vettek igénybe.

A Mount Everest már több mint háromszáz hegymászó életét vette el, Suhajda Szilárd pedig a harmadik magyar ezen a szörnyű listán. Suhajda az egyik legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó volt. 2014-ben a 8051 méteres Broad Peaket, 2019-ben első és máig egyetlen magyarként a 8611 méteres K2-t, 2022-ben pedig a 8516 méteres Lhocét mászta meg pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

A Mount Everesten a nyomkövetője alapján mért 8795 méteres elért magassággal Suhajda Szilárd az, aki a legmagasabbra jutott magyarként oxigénpalack és serpák nélkül.

Kiemelt kép: Suhajda Szilárd (Forrás: MTI)

Ajánljuk még