Aktuális

Olaf Scholz telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal

Magyar Nemzet: Magyar Péter jelöltje több szálon is kötődik a háborúpárti Soros-hálózathoz

Magyar Péter jelöltje több szálon is kötődik a háborúpárti Soros-hálózathoz – ezt írta a Magyar Nemzet a Magyar Péter EP-listájának második helyén álló Dávid Dóráról. A lap feltárta, hogy korábban olyan szervezeteknél dolgozott, amelyek kapcsolatban álltak Soros-szervezetekkel. Magyar Péter azt bizonygatja, hogy nem háborúpárti, a kormánypártok szerint azonban a háborúpárti Soros György kampánygépezete áll mögötte.

Magyar Péter fórumain rendszeresen azt hangoztatja, hogy sem ő, sem pedig a többi baloldali politikus nem háborúpárti. Ezt azzal nyomatékosította, hogy szombaton a közösségi oldalán a kormánypártok stop háború plakátja előtt pózolva, a vele együtt a plakáton szereplő Soros Györgyöt is védelmébe véve feljelentéssel fenyegetőzött. Azt írta: rágalmazásért jogi lépéseket tesz.

Soros György azért került a plakátra, mert a kormány szerint a milliárdos spekuláns a háború folytatását szorgalmazza.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy reagált Magyar Péter fenyegetésére, hogy, idézzük,

„Azt, hogy háborúpárti vagy-e, vagy sem, nem Te döntöd el, hanem a finanszírozóid és a futtatóid. S az a rossz hírem van számodra, hogy ők bizony mind háborúpártiak. Nem kicsit, nagyon.”

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pedig közösségi oldalán azt írta, Magyar Péter mögött ott van a teljes Soros-féle kampánygépezet, a jelöltjei pedig Soros-szervezetek emberei. Hozzátette:

a baloldali politikus és jelöltjei világosan elmondták, hogy Magyarország “szégyen” a békepárti álláspontja miatt, és a békét akaró magyar embereket “agymosottnak” nevezték.

A Magyar Péter EP-listájának második helyén álló Dávid Dóra bemutatkozó videójában arról beszélt, hogy megállta már a helyét több országban a magánszférában. A Magyar Nemzet most részletezi eddigi karrierjét.

„Magyar Péter jelöltje több szálon is kötődik a háborúpárti Soros-hálózathoz”

– ezzel a címmel közölt cikket a lap Dávid Dóráról. Azt írják, 2014-ben az Advocates for International Development nevű szervezetnél volt gyakornok, ennek a szervezetnek az egyik partnere jelenleg David Pressan amerikai nagykövet ügyvédi irodája,

2014-ben pedig a Soros-féle Open Society Initiative és a szintén Soros által pénzelt Amnesty International is partnere volt.

A Magyar Nemzet azt is közölte, hogy Dávid Dóra 2015-ben közel egy éven keresztül a Save the Children nevű civil szervezetnél dolgozott, ami 2016 óta több alkalommal kapott támogatást Soros György egyik alapítványától. Magyar Péter jelöltje Angliában szerezte a jogi diplomáit,

a Magyar Nemzet információi szerint jelenleg a Meta, korábbi nevén a Facebook jogtanácsosa.

Ennek kapcsán a lap arra hívta fel a figyelmet, hogy a beosztása több kérdést is felvet, például azt, hogy a legfontosabb közösségi médium milyen szerepet játszik az európai parlamenti választás kampányában.

A kiemelt képen Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még