Aktuális

Másfél év alatt ötmillió forintot tett zsebre egy drogot áruló keceli nő, börtönbe kerülhet

Dunai hajóbaleset: Az eltűntek túlélésének esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent

Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán – mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1-en hétfő reggel.

Balázs László kiemelte, a kutatásban több százan dolgoznak. Hozzátette, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán. A szervezet hőkamerás drónokkal és a part menti részek átvizsgálásával segítette a hivatásos tűzoltók munkáját.

Rámutatott:

nyilvánvaló hogy nagy erőjű ütközés történt, ezt a túlélő férfi, illetve a megtalált két áldozat – egy férfi és egy nő – sérülései is igazolják.

A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán – ismertette.

Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok – hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott:

„Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent.”

A rendőrség korábban a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

Kiemelt képen: A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói a Duna XIII. kerületi szakaszán, ahol egy balesetet szenvedett motorcsónak utasai után kutatnak 2024. május 19-én. A (Fotó: MTI/Lakatos Péte)

Ajánljuk még