Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Magyar Nemzet: Egy sor kijelentés cáfolja Magyar Péter állítását, amely szerint az ellenzékben senki sem háborúpárti

Egy sor kijelentés cáfolja Magyar Péter állítását, amely szerint az ellenzékben senki sem háborúpárti – ezt írta a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: Magyar Péter egyik jelöltje korábban Ukrajna kapcsán agymosottnak nevezte a magyar népet, a Kossuth téri tüntetésének a szónoka pedig Zelenszkij beszédét megosztva szégyent emlegetett Magyarország békepárti álláspontja kapcsán. A Magyar Nemzet idézi Márki-Zay Péter kijelentését is, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje korábban magyar katonák ukrajnai bevetését sem zárta ki.

Rezsicsökkentés-ellenes, bevándorlás-párti, háborúpárti jelöltek vannak Magyar Péter Ep-listáján – erről beszélt Menczer Tamás a Tv2 adásában. Az interjúról a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalra töltött fel egy összefoglalót. Menczer Tamás azt mondta: a listán olyanok is vannak, akik a magyarokat agymosottnak tartják.

„Ha valaki megnézi az ő jelöltjeit, akkor én nagyon bízom benne, hogy ez befolyásolni fogja a magyar emberek döntését. Ennél baloldalibb, háborúpártibb, bevándorláspártibb poilitikai közösség, mint az ő pártja, és ő maga nem is lehetne” – fogalmazott Menczer Tamás.

Magyar Péter a tüntetésein rendre

ironikus hangnemben beszél arról, hogy Magyarország közvetlen szomszédjában háború zajlik és azt is igyekszik elbagatellizálni, hogy a harcok eszkalációja elemzők szerint is egyre fenyegetőbb.

Magyar Péter ennek ellenére azt állítja, hogy sem ő sem pedig a többi baloldali politikus nem háborúpárti.

Szombaton a közösségi oldalán a kormánypártok stop háború plakátja előtt pózolva a vele együtt a plakáton szereplő Soros Györgyöt, Karácsony Gergelyt és Gyurcsány Ferencet is védelmébe véve feljelentéssel fenyegetőzött. Azt írta: rágalmazásért jogi lépéseket tesz.

Azt, hogy háborúpárti vagy-e, vagy sem, nem Te döntöd el, hanem a finanszírozóid és a futtatóid. S az a rossz hírem van számodra, hogy ők bizony mind háborúpártiak. Nem kicsit, nagyon” – reagált a fenyegetésre a miniszterelnök politikai igazgatója a bejegyzés alatt. Orbán Balázs arra utalt, hogy a támogatásért cserébe Magyar Péternek is végre kell hajtania a parancsokat.

Néhány napja a Magyar Nemzet írt arról, hogy a Magyar Péter ep-listáján hetedik helyen szereplő

Kollár Kinga Ukrajna kapcsán agymosottnak nevezte a magyarokat. Sőt – ahogy a portál fogalmaz –, az ukránokat példaként állította a magyarok elé.

Sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok. Azért én nagyon hálás maradok az ukránoknak és velük együtt az amerikaiaknak is, hogy megállították az oroszokat és így nem tudtak hozzánk könnyűszerrel bemarsírozni. Mert a magyar haderő nem tartotta volna fel őket” – írta Kollár Kinga.

Korábban Magyar Péter Kossuth téri tüntetésének Svájcban élő szónokáról, Keresztesi Péterről derült ki, hogy Zelenszkij beszédét megosztva 2022 márciusában „szégyent” emlegetett Magyarország álláspontja kapcsán.

Magyar Péter mögött ott van a teljes Soros-féle kampánygépezet, a jelöltjei pedig Soros-szervezetek emberei – erre már a kormánypártok kommunikációs igazgatója hívta fel a figyelmet Magyar Péter bejegyzése kapcsán. Menczer Tamás hangsúlyozta: a baloldali politikus és jelöltjei világosan elmondták, hogy Magyarország „szégyen” a békepárti álláspontja miatt, és a békét akaró magyar embereket „agymosottnak” nevezték. A politikus hozzátette – idézzük – Magyar Péter baloldali és háborúpárti. És persze hazudik. Mint mindig.

Kiemelt kép: Magyar Péter. (Forrás: MTI)

Ajánljuk még