Percről percre

Szombat reggel Vácon, Budapesten este tetőzik a Duna | A Szigetközt már elhagyta az ár – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Harmadik alkalommal rendezték meg a Főzz és segíts! jótékonysági rendezvényt Gyulán

Harmadik alkalommal rendezték meg a Főzz és segíts! jótékonysági rendezvényt a 24. Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül, vasárnap.

Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális államtitkára a rendezvény megnyitóján a bibliai kenyérszaporítás példájához hasonlította a jótékonysági főzést. Mint mondta, a szeretet egyik legfontosabb megnyilvánulási formája a gondoskodás; az evés-ivásnak ősidők óta mágikus erőt tulajdonítottak, amely a közösség tagjai között lelki kapcsolatot hoz létre.

Hozzátette, a Békés vármegyeiek „igazán tudnak szeretni”, értik a jótékonykodás és a közösségért való felelősségvállalás módját. Ráadásul vármegyei szinten képesek összefogni, ami a helyi közösségépítést is szolgálja, „ez a nemzet- és jövőépítés maga” – fogalmazott.

A karitatív rendezvényt Takács Árpád főispán hívta életre tavaly hagyományteremtő céllal.

A főispán vasárnap elmondta, mindenkinek van elköteleződése a család, a barátai, a szűkebb környezete iránt; ők ebből szerettek volna kicsit úgy kilépni, hogy a közjót szolgálják.

„Az elesettek segítése, a bajbajutottak támogatása, a közösséghez tartozás nagyszerű élménye az, amiért érdemes élni” – fogalmazott. Közölte, együttérzésre kötelezték el magukat, és sorsközösséget vállalnak azokkal, akiket segítenek. Hozzátette, idén meghívta a gyulai román és német, valamint a békéscsabai szlovák nemzetiségi önkormányzatot is a főzésre, „mert nemzet- és vármegyealkotó tényezők így együtt”.

Bora Imre fesztiváligazgató beszédében kiemelte, hogy pénteken összeöntötték a nemzeti összetartozás pálinkáját,

amelyhez birspárlatokkal járult hozzá a Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, a Felvidék, a Drávaköz és a Muravidék.

A kezdeményezés 2018-ban indult azzal a céllal, hogy „a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát” erősítse. Bora Imre szerint teljesült a cél, „a pálinka jelképezi az összetartozást”.

A főzésen idén csaknem 40 vármegyei csapat vesz részt meghívásos alapon; a hungarikum gyulai kolbász felhasználásával paprikás krumplit készítenek, amelyet délben szétosztanak a fesztivál látogatói között.

A nevezési díjakból összegyűlő mintegy kétmillió forintot vasárnap délben adománylevél formájában az autista fiatalok ügyét zászlajára tűző Kádas György Alapítványnak, illetve a Hatodik Érzék Fogyatékkal Élőkért Egyesületnek juttatják el.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a támogatást két olyan gyulai civil szervezet kapja, amely „az igazán rászorulóknak segít a hétköznapokban is”.

Kiemelt kép: Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, Takács Árpád, Békés vármegye főispánja és Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális államtitkára, valamint az Airbus csapat tagjai a 24. Gyulai Pálinkafesztivál programjaként megrendezett Főzz és segíts! jótékonysági rendezvényen (Fotó: MTI/Lehoczky Péter)

Ajánljuk még