Időjárás

Érkezik a vihar és a jégeső, térképen mutatjuk, hol csaphat le

Menczer Tamás bejelentette, 290 milliós kormányzati támogatásból bölcsőde épül Perbálon

Kétszázkilencvenmillió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból két csoportszobás bölcsőde épül Perbálon, zöldmezős beruházással – jelentette be a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Pest vármegyei településen pénteken.

Menczer Tamás, aki egyben Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a beruházás projektnyitó eseményén jó hírnek nevezte, hogy „a válságok korában” egy bölcsőde építéséről lehet beszélni.

Megemlítette, hogy a perbáli szülők eddig Budakeszin helyezhették el gyermekeiket.

Az elmúlt években megduplázta a kormány a bölcsődei férőhelyek számát,

a 2010-es 32 ezer helyett ma már 65 ezer a bölcsődei férőhely vehető igénybe – emelte ki Menczer Tamás.

A térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a környéken nemrég Pátyon és Nagykovácsiban épült bölcsőde, és jelenleg Perbálon, Piliscsabán és Pilisjászfalun épül.

Hozzátette, hogy a bölcsődék építése eddig is és ezután is nagyon fontos eleme lesz a magyar kormány családpolitikájának.

A háborús veszély napról napra nagyobb és egy háborúban elveszíthetünk mindent, ezért a június 9-i választáson támogassák a Fidesz és a KDNP politikusait – kérte hallgatóságától Menczer Tamás.

Kiemelt kép: Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a mini bölcsőde építésének projektnyitó eseményén Perbálon (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még