Egy ismert milliárdos testvérét is megkárosította Magyar Péter bizalmasa – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: S. Mária a csalássorozat miatt börtönben is ült, nemrég szabadult. A Magyar Péter háttérembere által üzemeltetett piramisjáték-bűnszervezetnek már számos áldozata volt, celebek és alvilági figurák egyaránt, rengeteg embert vertek át.
Az ügy irataiból kiderül, egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett, a férfi több mint százmillió forintot adott át S. Mária bűntársainak, ám az üzletből nem lett semmi, a bűnözők felszívódtak a pénzzel.
A Magyar Nemzet részletesen kifejti, hogy a szervezet közel nyolcmilliárd forintot szerzett a jó befektetés ígéretével, de alig másfél milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat tíz–harminc százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak néhány embernek fizettek ki. A lap hozzáteszi:
S. Mária szervezetének ügye kísérteties hasonlóságot mutat a Buda-Cash- és a Quaestor-botrányokhoz.
A bűnügy a 2010-es évekig, egy nagykátai ikerpárhoz nyúlik vissza. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint S. Mária összesen 358 millió forint kárt okozott.
Forrás: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)