György László kiemelte a Debreceni Egyetem (DE) szerepét, amelynek több mint száz mentora foglalkozik csaknem félezer, kistelepülésen élő általános iskolással, segítve őket, hogy nagyobb eséllyel tanulhassanak tovább középiskolában vagy szakképző intézményben.
A kormánybiztos azt mondta,
a programot azért indították, hogy csökkentsék a különbséget a kistelepüléseken, illetve a nagyobb városokban élő diákok továbbtanulási esélyei között.
Azt tapasztalták ugyanis, hogy a falvakban élő, onnan sokszor 14 éves korukig ki sem mozduló, majd középiskolába kerülő diákok között jóval nagyobb a lemorzsolódás, mint a nagyobb településeken, városokban felnövő társaik között – tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
György László szerint a Tanítsunk Magyarországért program megmutatja a világot a továbbtanulás előtt álló általános iskolásoknak
György László: A Tanítsunk Magyarországért program segít a gyerekeknek megállniuk a helyüket a középiskolában
A Tanítsunk Magyarországért Program az egyetemista mentorok segítségével támogatja a hátrányos helyzetben lévő vidéki, hatodik, hetedik, nyolcadik osztályos általános iskolásokat, hogy eligazodjanak a továbbtanulási és a munkalehetőségek között, miközben a kikapcsolódásukat szolgáló programokat is szerveznek számukra – magyarázta György László.
A sajtótájékoztató keretében a Debreceni Szakképzési Centrum és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány vezetői együttműködési megállapodást írtak alá arról, hogy a központ a nyári szünetben táborokat szervez a programban részt vevő diákoknak.
Szilágyi Sándor, a centrum főigazgatója jelezte: három bentlakásos tábort szerveznek a nyáron 25-25 résztvevővel. A diákok megismerkedhetnek a szakképzési lehetőségekkel, ellátogatnak termelő üzemekbe, és szabadidős programokon is részt vesznek majd – mondta.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a városi munkaerő utánpótlása szempontjából is kiemelkedően fontosnak nevezte a programot, amit jól kiegészít az első nyári tábor.
A polgármester azt mondta, a táborlakóknak is biztosítják majd, hogy – a városban tanuló 14 év alatti diákokhoz hasonlóan – ingyen utazhassanak a helyi közösségi közlekedési eszközökön, de szerveznek programot számukra a nagyerdei állatkertbe és a vidámparkba is.
Kiemelt képen: György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos előadást tart az MBH Makronóm Makroverzum Konferencián Budapesten a Bálna Honvédelmi Központban 2024. április 18-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)