Rendkívüli

Megkérdezték a merénylő fiát, hogy az apja gyűlölte-e Ficót: „Így mondanám, nem rá szavazott”

Maruzsa Zoltán: Idén 200 ezer notebook kerül az iskolákba

Két éve 120 ezer digitális eszköz beszerzése történt meg, tavaly 140 ezer eszközé, az idén pedig 200 ezer notebook kerül a magyar általános és középiskolákba szerte az országban – közölte a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára szerdán Dunaharasztiban.

Maruzsa Zoltán a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában – ahol szintén notebookokat osztott – elmondta, a kormányzat még 2022-ben hozott döntést arról, hogy a teljes magyar köznevelést digitalizálni szeretné.

Hozzátette, hogy ennek legfontosabb eszköze az oktatásban résztvevők digitális eszközökkel, notebookokkal történő felszerelése. Egy RFF (digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára) projekt keretében, európai uniós és hazai költségvetési forrásból szerzik be az eszközöket – fűzte hozzá az államtitkár.

Maruzsa Zoltán beszélt arról, hogy idén eddig Pest vármegyében szállítottak ki jelentősebb mennyiségű laptopot. Hozzátette, hogy Dunaharasztiban összesen 476 hordozható számítógépet vehettek át az általános és középiskolás gyerekek. A cél az, hogy az eszközök segítségével azokhoz a tartalmakhoz, okostankönyvekhez, mintegy 200 ezer digitális tartalomhoz jussanak hozzá az ötödik osztálytól a tizenkettedik osztályig a gyerekek, amelyek a Nemzeti Köznevelési Portálon, illetve a Krétában elérhetőek – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, hogy a program folytatódni fog a következő tanévben, a szeptemberben belépő ötödikes és kilencedikes tanulók részére. Hozzátette, hogy elmondható lesz, hogy 2026-ra az 5-12-ik évfolyamig minden olyan tanuló, aki kérte, hozzájutott a digitális eszközökhöz. Az elkövetkezőkben pedig tisztán költségvetési forrásból szeretné a kormány fenntartani a programot – fűzte hozzá Maruzsa Zoltán.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 140 millió forintos támogatást kap a tankerületen keresztül az iskola belső átalakítására.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képünk illusztráció.

Ajánljuk még