Rendkívüli

Meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt, kórházba szállították

Jövő hétvégén rendezik a Lánchíd-pikniket

Szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket május 26-án a második Lánchíd-pikniken délelőtt 10 órától este 20 óráig – tájékoztatta az MTI-t szerdán a szervező Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény emlékeztet: 175 éve, 1849 májusában sétálhattak át először gyalogosok a Lánchídon, erre emlékezve szervezik az eseményt, amely szorosan kötődik a vasárnapi gyermeknaphoz is.

A rendezvény idejére lezárják a közúti forgalom elől a hidat, így azt a résztvevők teljes szélességében birtokba vehetik.

A tájékoztató szerint délelőtt a gyereknap alkalmából a Lánchíd pesti oldalán felállított színpadon zenés, interaktív gyerekműsorok lesznek, emellett óriásbuborék-show és gyereksarok várja a kicsiket.

Lesznek koncertek, emellett a szervezők reformkori ruhatörténeti bemutatót is tartanak.

A levéltár hídtörténeti kiállításának köszönhetően az érdeklődők megismerhetik Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének történetét, egyúttal próbára tehetik a tudásukat, valamint szakemberek csoportos, vezetett sétákon avatják be a híd történetébe a látogatókat.

Kiemelt kép: A felújított Lánchíd átadása alkalmából rendezett piknik résztvevői 2023. augusztus 4-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még