– Előző héten Magyarországon járt Hszi Csin-ping kínai elnök. Peking Magyarországgal 18 stratégiai megállapodást kötött. Az energetikával kapcsolatos megállapodás értelmében hazánk és Kína a nukleáris ipar teljes vertikumára készítenek együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelően tudja alkalmazni. Mit jelent ez pontosan?
– Az országok közötti nagyszabású energetikai együttműködések gyakran olyan magas szintű politikai megállapodásokkal indulnak, amelyek keretet biztosítanak a további technikai részletek kidolgozásának. Az elmúlt időszakban hasonlót láthattunk a gázbeszerzések területén is, ahol például a magyar és azeri vezetés rögzítette az együttműködés szándékát, majd ezt a szakmai szint gyakorlati tartalommal – leszállítandó volumennel, ütemezéssel, útvonallal stb. – töltötte meg. A nukleáris iparágban Magyarország és Kína korábban nem kooperált, de a mostani megállapodást követően a felek szakmai képviselői a teljes értékláncban elkezdhetik feltárni azokat a lehetséges együttműködési pontokat, amelyekben a felek helyzetét előmozdíthatja a közös munka.
Kapcsolódó tartalom
– Kína az élen jár a szivattyús energiatározó vízerőművek használatában. Magyarország hogyan áll ezzel kapcsolatban, miért jók ezek az erőművek?
– Az időjárásfüggő megújulók arányának növekedésével az energiamixben, egyre jobban felértékelődik a rugalmassági kapacitások, részben az energiatárolás jelentősége. A funkció ellátására több műszaki megoldás is létezik, amelyek különböző karakterisztikájú rugalmassági szolgáltatást képesek hatékonyan kínálni, így ezek gyakran jól kiegészítik egymást. Magyarország energiapolitikájának rugalmassági lába is több pilléren nyugszik: a kormány támogatja a lakossági és ipari méretű akkumulátoros energiatárolókat, implementálja az innovatív piaci megoldásokat (például energiaközösségeket), lehetővé teszi új, gyorsindítású erőművi blokkok fejlesztését, és szivattyús-tározós erőművek létesítésének lehetőségeit is vizsgálja. Utóbbi előnye a hosszú élettartam, az alacsony üzemeltetési költség, az alacsony importanyag (például ritkaföldfém) igény és a több órás karbonmentes rendelkezésreállás, hátránya pedig a fajlagosan magas beruházási költség. Általánosságban elmondható, hogy a rugalmassági megoldásokat – az energiatermelő technológiákhoz hasonlóan – nem célszerű egymással szembe állítani, érdemesebb több megoldást együttesen, mixben alkalmazni.
„Magyarország a nyugati blokk talán utolsó olyan országa, amely jó kapcsolatot ápol Kínával, így hazánk számára adott a lehetőség, hogy a nyugati és a keleti technológiák találkozási pontjává váljon” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)– A Global Carbon Atlas szerint a világ egyik legszennyezőbb országa Kína, ugyanakkor rendkívül fejlett technológiákkal rendelkezik az elektromobilitás, az energia, az infrastruktúra-fejlesztés és a telekommunikáció területén. Ezt az ellentmondást hogyan próbálják meg feloldani?
– Zöld-gazdaságfejlesztési szempontból Kína ellentétes megközelítést alkalmaz, mint az Európai Unió. Az EU szigorú szabályokkal rákényszeríti saját gazdaságának szereplőit a kibocsátásaik csökkentésére, és ettől azt reméli, hogy a vállalatok – versenyképességük megőrzése érdekében – kénytelenek lesznek innovatív, exportképes zöldmegoldásokat kifejleszteni. Ezzel szemben Kína sokkal kevésbé állít korlátokat saját vállalatai elé, inkább különböző módon, nagy összegekkel támogatja a zöldtechnológiákhoz kapcsolódó ipari tevékenységeket. Az eltérő szemléletmód mérlege, hogy az elmúlt években az Európai Unió képes volt jelentős eredményeket felmutatni a kibocsátások csökkentésében, de a versenyképessége a zöld technológiák gyártásában folyamatosan romlott. Kína károsanyag-kibocsátása növekedett, de a zöldtechnológiák gyártásában behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert, ami európai szemmel valóban ellentmondásosnak tűnhet. Egyfelől Kína villamosenergia-igényének több mint 60 százalékát még mindig széntüzelés biztosítja, másfelől azonban az országban épül a világ legtöbb atomreaktora, megújuló kapacitása, és kínai vállalatok felügyelik a globális napelemgyártás 90 százalékát, valamint az elektromos autó és energiatároló piacának körülbelül kétharmadát.
– A debreceni BMW-CATL, a BYD járműgyár Szegeden, a valószínűleg Pécs környékén megvalósuló GWM autógyár mind gigantikus kínai fejlesztések. Miért jók ezek a beruházások hazánknak?
– Az európai és hazai gazdaság húzóágazatát jelentő járműgyártás gyors és drasztikus átalakuláson megy keresztül. Az EU a gyártókkal fokozott ütemben kivezetteti a hagyományos hajtásra épülő értékláncokat, és helyettük az alternatív hajtásokat, elsősorban az elektromobilitás terjedését támogatja. Ahhoz tehát, hogy hazánk a meglévő piaci pozícióját fenntartsa, önmagában alkalmazkodásra és az elektromos hajtásra épülő értékláncok fejlesztésére van szükség. Úgy tűnik ráadásul, hogy a zöldtechnológiákhoz kapcsolódó ipari tevékenységek a következő évtizedek sikerágazatai lesznek, mert a világ országainak többsége által vállalt zöldátálláshoz jóval több eszközre lesz szükség, mint amennyi a ma rendelkezésre álló és tervezett gyártókapacitásokkal leszállítható. Márpedig ezek csak kínai közreműködéssel valósíthatók meg, hiszen Kína globális piaci részesedése a zöldtechnológiák többségében megkerülhetetlenül nagy. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdasági igények a geopolitikai feszültségektől függetlenül, valahol mindig találkoznak, és azoknak az országoknak a jelentősége, amelyek ezt lehetővé teszik, megnő. Magyarország a nyugati blokk talán utolsó olyan országa, amely jó kapcsolatot ápol Kínával, így hazánk számára adott a lehetőség, hogy a nyugati és a keleti technológiák találkozási pontjává váljon. Ez ráadásul nem csak gazdasági, de biztonsági szempontból is előnyös lehet Magyarország számára, hiszen – ha a két igény itt kapcsolódik össze – az érdekelté teheti a feleket abban, hogy kihagyják hazánkat a konfliktusok további lehetséges eszkalációjából.











