Baleset

Baleset miatt lezárták az autópályát, hét kilométeres a torlódás

Emlékérme-kibocsátás Boldog Salkaházi Sára születésének 125. évfordulója alkalmából

| Szerző: hirado.hu
A Magyar Nemzeti Bank 2024. május 11-én „Boldog Salkaházi Sára” megnevezéssel 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Szociális Testvérek Társasága tagjaként vértanú-halált halt apácanővér tiszteletére. A Világ Igaza díjjal kitüntetett Sára testvér születésének 125. évfordulója alkalmából megjelenő emlékérméket Szunyogh László DLA szobrászművész tervezte.

Boldog Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán, Schalkház Sarolta néven. Tanítói diploma szerzését követően írói ambícióit követte, álnéven készített írásai a kassai Esti Újságban jelentek meg. Már ekkor foglalkoztatták a társadalmi kérdések, többnyire a kisebbségbe került magyarokról, a szegény munkásokról és a nyomorban élő munkanélküliekről írt. A Szociális Testvérek Társaságához 1929-ben csatlakozott, ekkor indult el a szerzetesi élet útján, mely erősítette szociális érzékenységét. A szegényeket, a peremre szorultakat és az elnyomottakat szolgálta szociális munkásként, Kassán és Komáromban karitatív szervezeteket alapított, tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet vezetett, szegényházat felügyelt. 1941-ben a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége országos vezetője lett, szerkesztette a mozgalom lapját és előadásokat tartott. Emellett szegényotthonokat nyitott és munkásnő főiskola szervezésébe kezdett. A II. világháború idején közel száz üldözött magyarországi zsidó életét mentette meg. Az elhurcoltakkal sorsközösséget vállaló testvért 1944. december 27-én a nyilasok – sok más fogollyal együtt – a Dunába lőtték. Salkaházi Sárát a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1969-ben a Világ Igaza díjjal tüntette ki, a katolikus egyház 2006. szeptember 17-én boldoggá avatta.

A „Boldog Salkaházi Sára” megnevezésű emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés és a figyelemfelhívás, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.

Az előoldalon, bal oldalon Boldog Salkaházi Sára – 1932 körüli fotója alapján készült – teljes alakos ábrázolása látható. Alakja egy nyitott ajtóban áll, utalva a bajbajutottakat és a rászorulókat befogadó attitűdjére. Az ábrázolástól jobbra, négy sorban a „2024” verési évszám, a „15000” és „3000” értékjelzés, a „FORINT” felirat és a „BP.” verdejel, illetve az előlap jobb szélén a “MAGYARORSZÁG” félkörfelirat olvasható. Kissé lejjebb egy fa ábrázolása látható, alatta a „VILÁG IGAZA” felirattal. Boldog Salkaházi Sára hősies embermentő tevékenységéért posztumusz részesült 1969-ben az izraeli Jad Vasem Intézet által alapított legmagasabb elismerésben, melyet olyan nem zsidó személyek kaptak, akik ellenszolgáltatás nélkül mentettek zsidó embereket, veszélyeztetve saját szabadságukat, biztonságukat és életüket. Az előoldalon megjelenő famotívum arra utal, hogy a díjazottak tiszteletére egy-egy fát is ültettek.

A hátoldalon a Duna és a Szabadság híd részletének ábrázolása látható, a Duna-parton kereszttel jelölve Boldog Salkaházi Sára 1944-es kivégzésének helyszínét. A Duna ábrázolásába illesztve, négy sorban Boldog Salkaházi Sára 1940-ben tett szerzetesi örökfogadalmának jelmondata, az „ECCE EGO, MITTE ME” („Itt vagyok, engem küldj”) felirat olvasható. A hátlap szélén, balra fent, köriratban a „BOLDOG SALKAHÁZI SÁRA” felirat, valamint a születési és halálozási évét jelölő „1899-1944” évszámok láthatók. Az emlékérméket tervező Szunyogh László DLA szobrászművész mesterjegye jobb oldalon, lent a Duna ábrázolásába illesztve jelenik meg.

Mindkét emlékérme átmérője 38,61 mm, szélük recézett. A 15 000 forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm. A 3000 forintos címletű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 30,80 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5000-5000 darab készíthető.

Az emlékérmék értékközvetítő és figyelemfelhívó szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a „Boldog Salkaházi Sára” ezüst emlékérme – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg 2024. május 13-tól az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.) és webáruházában (https://www.penzvero.hu/).

Ajánljuk még