Rendkívüli

Összeült a nemzetbiztonsági kabinet a közel-keleti helyzet értékelésére

A hétvégén rendezik meg a 24. Gyulai Pálinkafesztivált

Május 17-19. között rendezik meg a 24. Gyulai Pálinkafesztivált – közöték a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján hétfőn a gyulai várkertben.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a fesztivál a város legnagyobb gasztronómiai rendezvénye; jelentős turisztikai vonzerővel bír. Komoly szakmai gasztronómiai programok is kísérik, amivel hozzá tudott járulni a magyar pálinkakultúra fejlődéséhez.

Emlékeztetett, 2000-ben rendezték meg az első fesztivált, azóta csak egyszer, a koronavírus-járvány miatt maradt el. „Nagy dolog, ha közel negyed évszázada meg tudnak rendezni egy fesztivált”, fogalmazott, a nehézségek között megemlítve a pénzügyi- és hitelválságot és az orosz-ukrán háborút is.

Bora Imre fesztiváligazgató a Nemzeti összetartozás pálinkájának palackozását nevezte a fesztivál egyik legjelentősebb eseményének. A kezdeményezés 2018-ban indult azzal a céllal, hogy „a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát” erősítse.

Idén birspárlatokkal járult hozzá a Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz és a Muravidék.

Pénteken Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke áldja meg az összetartozás pálinkáját, amely egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló Herendi Porcelán butéliákba kerül.

Bora Imre kiemelte, hogy számos programot hoz a fesztiválra a Békés Vármegyei Kormányhivatal is. Az Értékek a közfoglalkoztatásban programelem keretében 8 vármegyei önkormányzat mutatja meg értékeit. Idén újdonság, hogy három nemzetiségi önkormányzat (Gyuláról a német és a román; Békéscsabáról a szlovák) is bemutatja hagyományait, gasztronómiáját, néptánccsoportok révén kultúráját.

Takács Árpád főispán hívta életre tavaly a Főzz és segíts! karitatív rendezvényt hagyományteremtő céllal. Bora Imre elmondta, reményeik szerint idén 40 csapat jelentkezik, így mintegy kétmillió forint gyűlik össze, amelyet idén az autista fiatalok ügyét zászlajára tűző Kádas György Alapítványnak, illetve a Hatodik Érzék Fogyatékkal Élőkért Egyesületnek juttatnak el.

Varga-Bora Tímea főszervező az egyéb programokról szólva elmondta, a fesztivál pénteken 17 órakor a pálinka lovagrendek felvonulásával veszi kezdetét, ezen mintegy 130 pálinkalovag vesz részt.

Szombaton hirdetik ki a Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny; valamint a második alkalommal megrendezett Év pálinkás bonbonja verseny eredményeit.

Idén is lesz Gazda és pálinka a konyhában látványfőzés, amelyen a pálinka- és az agrárvilág szakemberei közösen készítenek birspálinkával „bolondított” ételeket. Meghirdettek három mesterkurzust is a békéscsabai Árpád Pálinka főzőmesterével, valamint a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kóstolóház vezetőjével, ezek már teltházasok – mondta Varga-Bora Tímea. Az érdeklődőknek azokban négy pálinkafőzde saját standjainál vezetett kóstolókat tart majd, amelyekre a helyszínen is lehet jelentkezni.

Esténként koncertek várják a belépőket, fellép mások mellett a Parno Graszt, Majka, Bye Alex és a Slepp, Dzsúdló, Demjén Ferenc, Fásy Ádám és a Zeneexpressz, valamint az Irigy Hónaljmirigy.

A sajtótájékoztatón hangsúlyozták: minden nap lesznek néhány órás idősávok, amikor bárki ingyenesen bemehet a fesztiválra. Emellett a helyi lakosoknak – lakcímkártya és személyi igazolvány felmutatásával – kedvezményes belépőjegyet biztosítanak a szervezők.

A 24. Gyulai Pálinkafesztivál részletes programja és a kedvezményes idősávok a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon található meg.

Ajánljuk még