Megrázó

Fordulat a nyomozásban – Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de szabadon távozhatott

Jelentős gazdasági hozadéka lesz a kínai elnök magyarországi látogatásának

| Szerző: hirado.hu
Hszi Csin-ping elnök szerdai látogatása azért is történelmi jelentőségű, mert a kínai államfő a koronavírus-járvány után először utazik Európába és mindössze két európai uniós tagállamot keres fel, Magyarországot és Franciaországot – mondta kedden Vitályos Eszter kormányszóvivő. A kínai elnök magyarországi útjának jelentőségéről beszélt a Kossuth Rádiónak Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is.

A magyar–kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatásának – közölte a kormányszóvivő. Vitályos Eszter elmondta, a kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására tesz „diplomáciatörténeti” látogatást Magyarországon szerdától péntekig.

A Hszinhua állami hírügynökség által közreadott képen Hszi Csin-ping kínai elnök (Fotó: MTI/AP/Hszinhua/Ju Peng)

Az államfő és delegációja az európai látogatása során mindössze két európai uniós tagállamot keres fel, Magyarországot és Franciaországot.

Vitályos Eszter tájékoztatása szerint Hszi Csin-ping csütörtökön találkozik Sulyok Tamással, majd a két állam miniszterei megállapodásokat írnak alá. A szóvivő azt is elmondta, hogy a látogatás során mintegy másfél tucat megállapodást biztosan alá fognak írni a felek, további megállapodásokról még egyeztetés folyik. Kiemelte azt, amely az Egy övezet, egy út kínai programhoz kapcsolódó esetleges magyarországi infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazza. Ezek között vasúti, közúti és energetikai projektek is lehetnek – jegyezte meg.

Vitályos Eszter azt mondta: Kína 2023-ban Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, és továbbra is az Európán kívüli első legfontosabb kereskedelmi partnere az országnak. Hozzátette: 2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, részben ennek is köszönhető, hogy Magyarország a világ éllovasai közé került az autóipar technológiai forradalmában. A kormányszóvivő jelezte, Magyarország továbbiakban is nyitott a kínai befektetésekre, és egyedülállóan kedvező befektetési környezettel várja a befektetőket.

Szerinte a kínai vállalatok Magyarország iránti bizalmát jelzik, hogy a CATL a legnagyobb magyarországi zöldmezős beruházás keretében itt hozta létre második európai akkumulátorgyárát, míg az elektromos buszok gyártásával Magyarországon több éve jelenlévő BYD szintén Magyarországot választotta első európai elektromos autógyárának helyszínéül.

A pénzügyi együttműködést Vitályos Eszter a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok egyik legperspektivikusabb területeként jellemezte, amellyel elmondása szerint Magyarországnak az a célja, hogy regionális pénzügyi központ legyen a régióban és ennek révén minél több kínai pénzintézetnek jelentsen hídfőállást az európai pénzügyi piac irányába.

Vitályos Eszter elmondta azt is, a megbeszélések másik fő napirendi pontja az ukrajnai háború, a kínai béketerv lesz, amelyet Magyarország is üdvözöl. Kína egyértelműen a béketáborhoz tartozó egyik legerősebb állam, amely folyamatosan beszél a béke jelentőségéről – mutatott rá, hozzátéve, ebben a kérdésben abszolút egyetértés van Kína és Magyarország között.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy Magyarország és Kína idén októberben ünnepeli a diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenötödik évfordulóját. A jubileumra gazdag kulturális programokkal készülnek mind a két országban – tette hozzá. Szólt arról is, hogy Magyarország nagyra értékeli az egyoldalú vízummentességi programot, amely révén március 14-től a magyar állampolgárok tizenöt napot vízummentesen tartózkodhatnak Kínában. Vitályos Eszter szerint a magyar emberek körében mind nagyobb érdeklődés tapasztalható Kína, a kínai kultúra és a kínai nyelv iránt. Jelenleg 214 hallgató tanul az ELTE-n kínai nyelvet, a mostani tanévben az általános iskolákban 556, míg a gimnáziumokban 294 gyermek tanulja a kínai nyelvet – részletezte. Hozzátette: Magyarország kétszáz ösztöndíjas helyet ajánl fel Kínának a Stipendium Hungaricum-program keretében.

A kormányszóvivő elmondta, a kínai elnök is nagyon fontosnak tartja a család szerepét, így ez is egy fontos kapcsolódási pont a két ország között.

A kínai elnök magyarországi útjának jelentőségéről beszélt a Kossuth Rádiónak Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is. Orbán Balázs szerint a kínai elnök látogatása nagyban elősegítheti, hogy Magyarország a régióban kulcsállammá váljon.

Magyarországnak az a célja, hogy ez a fejlett, magas hozzáadott értékkel rendelkező technológia – a többi között az IT, a telekommunikáció, az elektromobilitás, elektromosautó-gyártás, a gyorsvasutak kiépítése – megjelenjen a magyar gazdaságban. A cél az, hogy a keleti és a nyugati technológia itt találkozzon, mert ebből lesznek munkahelyek és bérek, valamint gazdasági növekedés”.

Hozzátette: a magyar gazdaságnak mint exportorientált gazdaságnak célja az is, hogy Kína piaca egyre szélesebb körben befogadja a magyar termékeket. Szólt arról is, hogy reményei szerint Magyarország a kínai befektetések által az európai elektromosautó-gyártás központja lesz.

Kiemelt kép: Hszi Csin-ping kínai elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt (b) Pekingben 2023. október 17-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

 

Ajánljuk még