Magyar Péter jelöltje nemrég még nárcisztikus idiótának tartotta Magyar Pétert – írta meg a Mandiner azután, hogy kiderült: Barna Juditot indítja polgármesterjelöltként a X. kerületben a volt igazságügyi miniszter volt férje. A lap felidézi: a mostani jelölt
egy hónapja még ezt írta Magyar Péterről: bármi is derül ki erről a baromról, a rajongók tábora nem fog apadni.
Egy másik kommentben pedig úgy fogalmazott Barna Judit, hogy aki egy szemmel láthatóan nárcisztikus idiótát a feleségével szemben véd, ott meg kell szólalni – hangzott el az M1 Híradójában.
Kapcsolódó tartalom
Magyar Péter jelöltje akkor írta a bejegyzést, amikor már közismert volt Varga Judit interjúja. A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péternek arról beszélt, hogy volt férje
eljátszott egy öngyilkosságot, a gyerekeik szeme láttára.
„Nem szólalt meg, és csendben maradt, és ott volt egy xanaxos levél, már csak egy darab volt a tízes levélen. Nem tudtam, hogy most egyet vett be vagy kilencet, vagy nyolcat. Tehát nem kockáztathattam nyilván, ez alapvető emberi kötelesség. Úgyhogy fogtam, felhívtam a mentőket. Ahogy letettem a telefont, felkelt mint egy netflixes sorozatban, rám nézett, és annyit mondott, mondd le őket nem vettem be semmit.”.
Varga Judit azt mondta,
Magyar Péter nem várta meg a mentők kiérkezését, mire megérkeztek, ő már elszökött.
Varga Judit állítását igazolja a Bors birtokába jutott jegyzőkönyv is, amit a lap szombaton hozott nyilvánosságra. Ebből kiderül, hogy egy negyvenes férfihoz gyógyszermérgezési tünetek miatt riasztották a mentőket tavaly februárban. A dokumentum arra is kitér, hogy a beteg ismeretlen helyre távozott.
Kapcsolódó tartalom
A Bors úgy fogalmazott, Magyar Péter csak eljátszotta az öngyilkosságot, hogy megijessze, terrorizálja a feleségét és rémült gyerekeit.
Barna Juditot időközben megkereste a Magyar Hang, üzenetben kérdezték tőle, hogy összeegyeztethetőnek tartja-e a Magyar Pétert élesen bíráló mondatait azzal, hogy éppen az ő jelöltje lett. Barna Judit elismerte, hogy a bejegyzéseket ő írta, de hozzátette, hogy azóta megváltozott a véleménye.