Aktuális

Jó hír az autósoknak! Ezért lesz érdemes szombaton tankolni

Vádat emeltek egy budai sorozatbetörővel szemben

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi ügyészség egy sorozatbetörővel szemben, aki 2022. és 2023. szeptembere között 13 budai és Buda környéki helyre tört be – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

A betörő főleg családi házakat, de kertészetet és egy jurtát is kifosztott. Az ügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint korábbi, felfüggesztett büntetéseinek elrendelését is indítványozza egy 47 éves férfival szemben.

Azt írták, a férfi besurrant a telkekre vagy kifeszítette, illetve átvágta a kerítést, majd a teraszajtókat felfeszítve, vagy az ablakokat betörve jutott be az ingatlanokba.

Kapcsolódó tartalom

A kertészetből a kazánt megrongálva rézcsöveket, más helyekről készpénzt, ékszereket lopott, de volt, hogy női kabátot, valamint csipke terítőt vitt magával. A jurtából 4 millió forint értékű hangtálakat kísérelt meg elvinni, végül azonban azok nélkül távozott. Az ügy 14 sértettjének az elkövető több mint 5 és fél millió forint kárt okozott.

Az ügyészség a férfit dolog elleni erőszakkal és üzletszerűen elkövetett lopásokkal és lopási kísérletekkel vádolja, és jelenleg letartóztatásban van – tudatta a Főügyészség.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még