Aktuális

Izraelnek „már nincs sok hátra” – Hamenei ajatollah legitimnek nevezte az iráni rakétatámadást

Hankó Balázs bejelentette, 340 milliárd forintos pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására

340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusán.

Hankó Balázs elmondta, hogy a Neumann János Program három fő területre fókuszál: az egészséges életre, a digitalizációra és a zöld átállásra. A pályázat elindult, minden egyetemet arra ösztönöznek, hogy pályázzanak – tette hozzá. Mint elmondta, idén 340 milliárd forint pályázati forrás kerül meghirdetésre, melyek többek között a tudományos és innovációs parkok létrehozását is elősegíti.

Az államtitkár rámutatott, hogy a felsőoktatási intézményeknek kell benyújtani a pályázatot május 24-ig az iparból érkező partnerek együttműködési szándéknyilatkozataival megerősítve.

Mint fogalmazott, nem más a cél, minthogy az olyan városokban, mint Székesfehérvár összekapcsolják az erős az ipart, a növekvő gazdaságot, a bővülő tudáskincset és a kiváló szakképzési lehetőségeket.

Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy a tudományos és innovációs parkoknak nincs más feladata, mint a szintet lépett, megújult magyar felsőoktatást és innovációt összeadva Magyarországot Európa innovációs és egyetemi rangsorainak élére vigyék. Megjegyezte, hogy ez a folyamat megindult, ma már 12 magyar egyetem van a világ élvonalában, a legjobb 5 százalékban, miközben két év alatt több mint hatezer hallgatóval van több és ebből háromezren műszaki, természettudományos, mérnök-informatikai szakokra járnak.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette, legalább egy egyetem biztosan pályázni fog, az pedig az Óbudai Egyetem lesz Zsámbék, Kaposvár és Székesfehérvár helyszínekkel.

A tudományos és innovációs parkokkal kapcsolatban elmondta, hogy a tudomány és az ipar összekapcsolásával segítik az oktatást és fejlesztik a gazdasági környezetet az adott térségekben. Megemlítette, hogy ez a háttér azért is fontos, mert az újonnan érkező vállalatok egyik első kérdése a szakképzett munkaerővel és a felsőoktatás helyzetével kapcsolatos és a jó választ erre a közeljövőben a tudományos és innovációs parkok világa adja meg.

Kovács Levente rektor megerősítette, hogy pályázni kívánnak, mert az Óbudai Egyetem élenjárója kíván lenni ezen parkok létesítésének, hiszen ezek révén tovább fejlődhet az intézmény.

Kiemelt kép: Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ajánljuk még