A tárcavezető a cseh kollégájával, Jan Lipavskyval közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre reagálva arról számolt be, hogy a két legkritikusabb elem közül a zóna-olvadékcsapda már elkészült, amit az előzetes várakozásokat felülmúlva, már a nyáron Magyarországra szállítanak.
„Maga a művelet nem lesz egyszer, mivel a berendezés tömege tizenhat darab Airbus-utasszállítóéval egyezik meg” – ismertette a miniszter.
Emellett jó hírnek, a paksi bővítés szempontjából igazi mérföldkőnek nevezte, hogy a tegnapi napon a másik hosszú gyártási idejű nukleáris berendezés, a reaktortartály készítése is megkezdődött Szentpéterváron.
„A reaktortartály az atomerőmű azon része, ahol maga a láncreakció lezajlik, tehát a szíve az erőműnek, és Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, Szentpéterváron tegnap el is kezdődött a gyártás” – mondta.
„Ez hatalmas eszköz, 11 méter magas, 4,5 méter az átmérője, a falvastagsága 30 cm és 330 tonnás lesz a tömege, 600 tonna az öntvények tömege, tehát óriási munka. 12 ezer tonna nyomás alatt formálódik maga az eszköz, 60 évig minimum működőképesnek kell lennie 330 Celsius-fokban és 162 bar nyomás alatt” – tette hozzá Szijjártó Péter.
A miniszter szerint ez is tanúsítja, hogy a munkálatok menetrend szerint haladnak a paksi beruházással annak érdekében, hogy a következő évtized elején mindkét új blokkot a hálózatra lehessen kapcsolni.
Aláhúzta: ezzel Magyarország hatalmas lépést fog tenni az energiaellátásának biztonsága terén.
Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)