Aktuális

Akár a Marson, meglepő jelenségre ébredtek az athéniak – galéria

Szánthó Miklós: A cél megszervezni az antiglobalista erők globális koalícióját

A CPAC Hungary célja nem kisebb, mint megszervezni az antiglobalista erők globális koalícióját – jelentette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön Budapesten, a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) megnyitóján.

Szánthó Miklós emlékeztetett: az első CPAC Hungary 2022-ben egy „kinyújtott kéz” volt a tengeren túli és európai konzervatívok felé az „Isten, haza, család” hármasegységét civilizációs minimumként ajánlva.

Azt mondta, a tavalyi eseményük a jobboldali együttműködés mélyítéséről szólt, idén pedig akcióba lendülnek. „Le kell csapolnunk a mocsarat júniusban Brüsszelben és novemberben Washington-ban is” – jelentette ki a főigazgató.

Beszéde kezdetén megjegyezte:

„Budapest nem Brüsszel”, és ezt az is mutatja, hogy a CPAC-re nem azért nem jöhettek be többen, mert a rendőrség be akarja záratni az eseményt, hanem mert telt ház van.

Szánthó Miklós később úgy fogalmazott: „bolsevikból bolsewoke lett”, és azért van szükség „woke-talanításra”, mert a neomarxista társadalmi mérnökösködés ugyanazt akarja aláásni most is, mint száz évvel ezelőtt a marxista: a rendet, a szabadságot és a biztonságot.

Kapcsolódó tartalom

Az Alapjogokért Központ főigazgatója jelezte: a konzervatív oldalon hisznek a teremtés és a természetes dolgok rendjében. Hisznek a nemzetek szabadságában, a közösség tagjainak egymás iránti lojalitásában, abban, hogy többség és igazság összeszervezhető. És hisznek a béke alapjában, a biztonságban, abban, hogy „meg kell védeni határainkat, családjainkat és gyermekeinket” – emelte ki, hozzátéve, hogy az élet pártján állnak.

Közölte:

a woke-őrület azonban mindent „a feje tetejére akar állítani”, mert szerintük minden csak társadalmi konstrukció.

Sőt, jelenleg a szabadság nevében már nem elég, hogy bárki kilóghat a sorból, hanem a haladás nevében be kell tiltani minden sort, mivel az sérti az abból kilógók érzékenységét – jelezte.

Szánthó Miklós ennél sokkal komolyabb problémának nevezte, hogy az ideológia- és érzelemvezérelt gondolkodásmód, a woke a külpolitika rangjára emelkedett Brüsszelben és Washingtonban.

Kapcsolódó tartalom

Megjegyezte: már hozzászoktak ahhoz, hogy a jog New York-i vagy luxemburgi bírósági üléstermekben nem a politika gátja, hanem eszköze lett. Ahhoz is, hogy a liberális demokráciát exportálni kell „a történelmileg nem megfelelő fejlődésű” országokba, illetve a jogállamisági eljárásoknak vagy uniósforrás-visszatartásoknak a jogi alapja az, hogy éppen szuverenista kormány van hatalmon Varsóban, Pozsonyban vagy Budapesten.

Újdonságnak nevezte viszont, hogy a nem is olyan rég még „szeretkezz, ne háborúzz!” feliratú pólót hordó és „peace, love, happiness-re” bulizó, elvileg pacifista elit háborús pszichózisba került, és szótárából kikopott az a szó, hogy béke.

Tegnap mindenkit antiszemitizmussal vádoltak, ma „cinkosan összekacsintanak a Hamász-párti tüntetőkkel” – jelentette ki Szánthó Miklós. És ők azok, akik tegnap még bármely férfi ellen metoo-kampányt indítottak, ha akár csak rosszul nézett, ma viszont szerintük az áldozat hibája, ha „a hátán öv vagy könyv csattan”, persze csak akkor, ha az illető jobboldali nő – fűzte hozzá.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója a woke lényegét az eltörléskultúrával és a politikai korrektséggel szemléltette, amikor a dolgokat már nem lehet nevükön nevezni, mert valami valamilyen szempontból biztosan sért valakit.

Azonban hangsúlyozta:

„őszintén kell beszélnünk és nevén kell neveznünk a dolgokat, ha el akarjuk űzni ezt a mocsári szörnyet, a woke kísértetét, mely most új gúnyában újra bejárja Európát, és sajnos Amerikát is”.

Összefogást sürgetett a konzervatív oldalon, mondván, „sokkal több az, ami összeköt, mint ami szétválaszt”. Rend, szabadság, biztonság, ez a józan ész, a szuverenisták válasza a woke-globalizmusra – jelentette ki.

„Mi vagyunk a wokebusters, woke-talanítunk, lecsapoljuk a mocsarat Brüsszelben és Washingtonban is” – zárta szavait Szánthó Miklós.

Kiemelt kép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) első napján a Millenárison 2024. április 25-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még