Videó

Kivágódott a sorból az autó, nekidurrant a szalagkorlátnak majd pörgött a tetején az M1-es autópályán

Budai Gyula: Nyomozást rendeltek el a Lánchíd felújítása ügyében

Nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda a Lánchíd felújítása ügyében hivatali vesztegetés miatt – mondta el Budai Gyula fideszes politikus Facebook-oldalán kedden közzétett videójában.

A kormánypárti politikus közölte, hogy a napokban feljelentést tett hivatali vesztegetés miatt, mert egy hozzá eljuttatott levél szerint a Lánchíd-felújítási botrány főszereplője, Vig Mór a Mammut áruházban található Árgus Security irodájába járt elszámolni a biztonsági cég vezetőjével, és a Vig Mór által átadott készpénz közvetítők útján jutott el a városházára.

Kapcsolódó tartalom

A KEHI megállapította, hogy „a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. többször, több mint másfél milliárd forintot utalt át Vig Mór cégére”, majd a cég ezt tovább utalta Vig Mór magánszámlájára és ügyvédi letéti számlájára. Innen pedig 900 millió forintot vett fel készpénzben Vig Mór. Egy másik ügyvéd letéti számlájára is utalt Vig Mór cége 500 millió forintot, amit szintén készpénzben vettek fel. „Na, ezek a pénzek jutottak el közvetítők révén a Városházára” – jegyezte meg a fideszes politikus.

Mindezek alapján a nyomozó iroda nyomozást rendelt el. Innentől kezdve Karácsony Gergelynek és az Árgus Security, illetve az A-híd Zrt. tulajdonosainak már a hatóság kérdéseire kell válaszolnia – mondta Budai Gyula.

Ajánljuk még