Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Restaurálják a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház nagyharangját

A veszprémi várnegyed felújításának égisze alatt restaurálják a Szent Mihály-főszékesegyház történelmi harangját. Az ország legrégebbi nagyharangját speciális módszerrel állítják helyre, így az visszanyeri eredeti hangját – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek a munkálatokat irányító harangszakértő.

Most Balázs elmondta, hogy a mintegy 3400 kilogrammos harangot az elmúlt háromszáz évben egyszer sem mozdították el a helyéről. Egy 1930-as években történt beavatkozás következtében azonban megváltozott a hangzása, amikor új harangnyelvet, harangszéket és jármot készítettek hozzá. A jelenlegi restaurálás során egy speciális módszerrel heteken át hevítik a harangtestet 800 Celsius-fokosra, és egy hőpajzs alatt tartva, különleges hegesztési módszerrel újítják meg. A nagyharangnak a javítást követően új harangszéket, -jármot és -nyelvet készítenek, így visszanyeri majd eredeti hangzását – tette hozzá.

A főszékesegyház északi tornyában 47 méter magasan függő harang gróf Esterházy Imre veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek megrendelésére Franz Ulrich Scheichel harangöntő mester bécsi műhelyében készült 1723 és 1725 között – idézte fel Most Balázs. Az Öreg Mihályként is emlegetett harang Magyarország nagyharangjai közül a legidősebb, tömegéről nincsenek pontos adatok, becslések szerint körülbelül 3400 kilogrammos lehet, alsó átmérője pedig meghaladja a 177 centimétert – fűzte hozzá. A várnegyed három templomában eredetileg tizenkét harang volt, a főszékesegyházban hat, a Szent Imre- és a Szent István-templomban további három-három, legtöbbjük azonban nem vészelte át a két világháborút. A ferences templom tornyából a második világháború idején két harangot is elvittek, így jelenleg csak a legkisebb, 1932-ben készített harang szól. Ugyanígy maradt magára a Szent Imre-templom egyik harangja is, amely 1839-ben került a helyére. A 200 kilogramm súlyú, eredeti állapotban megmaradt harang különlegessége, hogy a mai napig hagyományos módon, kézi erővel lehet megszólaltatni – mondta el harangszakértő.

Jövőre a három templomba mind a 12 harang visszakerül, a ferences és a piarista templom tornyaiba új harangszékeket helyeznek el, és kicserélik a harangokat mozgató berendezéseket, valamint az óraütő kalapácsokat is. A beruházást követően a várnegyed harangjait a főszékesegyházból központilag is lehet majd működtetni, így különleges zenei élményben lesz részük a várba látogatóknak – magyarázta Most Balázs.

Tavaly elkészült a várnegyed megújításában érintett 18 épület homlokzati és tetőszerkezeti munkája. Az év második felében 13 épületben zajlottak restaurátori, illetve a belső tereket érintő munkálatok. Jelentős előrehaladást értek el a Piarista Rendházban, a Ferences Rendházban, a Szent István-templomban és a Kisszemináriumban, míg a Szent Mihály-főszékesegyházban az altemplomban zajlottak restaurátori kutatások. Idén tovább haladnak a munkálatok, ezzel párhuzamosan folytatódik a Veszprémi Főegyházmegye által indított Work in Progress programsorozat, amely a várnegyed megújítási munkálatainak kulisszái mögé enged betekintést vezetett sétákkal és kiállításokkal – tette hozzá Most Balázs.

Ajánljuk még