Klinger Ádám András az egyesület jelölti bemutatóján közölte: céljuk egy olyan civil összefogáson alapuló együttműködés megteremtése, amely a jövőben a városnak „egy szerethető, fenntartható és élhető koncepciót kínál”.
Kiemelte: amennyiben elnyernék a választók bizalmát, az első lépésük az lenne, hogy egy civil közvélemény-felmérés keretében fórumot biztosítanának a kecskemétieknek, amely révén mindenki elmondhatná, milyen gondolata, ötlete, felvetése van a város jövőbeli működtetését illetően.
A „közös gondolkodás” kiértékelését követően a felmerülő javaslatok alapján állítanák össze a Kecskemét jövőjére vonatkozó rövid-, közép- és hosszútávú programjavaslatukat – tette hozzá.
Mint mondta: Kecskemétnek meg kell újulnia a közlekedés és az utak állapota, illetve a közvilágítás tekintetében, de a különféle városi szolgáltatások minőségét illetően is.
Dobos József, a Civil Összefogás Városunkért Egyesület elnöke, aki jelenleg a 6. egyéni választókerület önkormányzati képviselője, 2023. augusztus elején – az MSZP városi elnökeként – bejelentette a kilépését pártjából, majd később az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért Egyesületből is, amelyik indította a 2019-es választásokon. Mandátumát azonban független képviselőként megtartotta.
A sajtótájékoztatón a Civil Összefogás Városunkért Egyesület elnökeként és képviselőjelöltjeként arról beszélt, hogy felméréseik szerint az emberek egy része kiábrándult a politikából. A jövőben – ha a választók bizalmat szavaznak nekik – egy jó javaslat esetén nem néznék, hogy melyik párt részéről érkezett.
Mint mondta, úgy látja, sok a teendő a fiatalok szórakozási lehetőségei, valamint a Mercedes-gyárban elhelyezkedő külföldiek igényei tekintetében is.
Kiemelte: Kecskemét mind a 14 egyéni választókerületében indítanak képviselőjelölteket, a város három körzetében azonban koordinált jelöltjük lesz, de mivel a tárgyalások, egyeztetések még folynak, így személyüket később jelentik be.











